Kutyavédelem
Miért veszélyesek az állatkínzók a társadalomra?
Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com
Hegedűs Eszter  |  2011. november 15.

Miért veszélyesek az állatkínzók a társadalomra?

Nem kell ahhoz pszichiáternek, pszichológusnak lenni, hogy az átlagember "hétköznapi" ésszel se sorolja a normálisok közé az állatkínzókat. Mi motiválja ezeket az elvetemült "főemlősöket" az élőlények kínzására, elpusztítására? A szakemberek válaszaira voltunk kíváncsiak, ezért összegyűjtöttünk néhány érdekes tényt az orvosok állításaiból.


 

Erre a kérdésre jó, ha a szakember tudja a választ. A címben szereplő kérdést két nagy tekintélyű, nemzetközi tapasztalattal rendelkező professzornak tettük fel. Nyilván nem véletlen, hogy a két, egymástól függetlenül nyilatkozó szakember a történelem vérzivataros éveiből idézett példákat...

 

Macska Margit és társai

Dr. Zádor Imre pszichiáter professzor több, mint 60 éve kezdte pályáját, amelyből több mint negyven évet Ausztriában, Svájcban, Argentínában, Kanadában és Ausztráliában töltött. Amikor bevezetőül idéztem dr. Csányi Vilmos etológus professzor véleményét: "aki kutyát kínoz, az előbb-utóbb emberen folytatja", a lélekgyógyász azonnal rávágta: Igaza van! Az állatkínzás azonban nem napjaink "találmánya", s nem újdonság számomra sem. Az ötvenes évek elején a János Kórház pszichiátriáját vezettem, s máig emlékszem egy betegünkre, akit mindenki csak Macska Margitnak hívott, a vezetéknevét jószerivel nem is tudtuk. Az infantilis, személyiségzavaros nőnek "szokása" volt macskákat halálra kínozni. Nyilván nagy örömét lelte benne, mert többször megismételte.

Minden emberben vannak gyilkos ösztönök, de a társadalmi elvárásokhoz való alkalmazkodás kényszere, a törvények tisztelete elnyomja ezeket az ösztönöket. Az élőlények kínzásában örömüket lelő embereket az ösztönéletük elferdülése motiválja. A négyéves gyerek még koránál fogva nem tud különbséget tenni a szeretet és a kínzás - például a kutya vagy macska fájdalmas nyaggatása - között. Ha valaki nem nő ki ebből a "négyéves korból", később is lesznek ilyen elferdülései, mert nem tanul meg különbséget tenni a jó és rossz között. Köztük lehetnek olyanok, akik jól álcázzák eme késztetésüket, ám ha alkalmuk van rá, előbújik belőlük a szadista. Nem lehet besorolni őket csak állat- vagy csak emberkínzókra, mert közülük sokan szeretik az állatokat. Elég, ha csak a náci koncentrációs táborok kutyás felügyelőire utalok, akik a foglyokkal kegyetlenül bántak, de a munkakutyájukhoz érzelmileg is kötődtek.

Hajlam vagy neveltetés kérdése, kiből lesz szadista? - adódik a sokak által feltett kérdés. Zádor professzor szerint a kettő kombinációja. Hajlam, mert nem nőtt ki az infantilis korból, amikor a kisgyermek még nem tud uralkodni romboló ösztönein, nem tudja megkülönböztetni a jót a rossztól. Ez után sok múlik a szülőn, milyen fiatal felnőttként engedi gyermekét a nagybetűs Életbe. Azok a lények, akik nem nőttek föl, rengeteg veszélyt jelentenek a társadalomra, mert nem tudnak az indulataikon uralkodni. Nem tanulták meg, és nem is fogják. Ha alkalmuk akad, azonnal kést rántanak. És ezeket az indulatokat nem tudja kordában tartani a társadalmi morál, a szokványos korlátok nem elegendőek.

A szadistákat már gyerekkorban már fel lehetne fedezni, ha a tanítókat, a tanárokat is megtanítanák egy kis pszichológiára. Sokat küszködnek a szünetben verekedő, órán dobálózó, feleselő, randalírozó gyerekekkel. De - és ez nem rajtuk múlik - nem tudják megkülönböztetni a csak vásott kölyköket a fejletlen személyiségű, szadizmusra hajlamos gyerekektől, akiket már ekkor ki kellene szűrni. És ezt eddig sehol a világon nem ismerték fel.

Engedtessék meg nekem, hogy személyes példával illusztráljam a társadalmi veszélyességet: Két évvel orvossá avatásom után, 1944-ben - zsidó származásom miatt - néhányad magammal beteghordóként dekkoltam a Péterfy Sándor utcai kórházban. Mi vittük a légópincébe a betegeket. A betegszállítók többsége fiatal levente volt. Az oktatójuk, egy B. István nevű zömök, izmos, jelentéktelen külsejű ember, amolyan "ki vagyok én!" típus. Heteken keresztül kereste a társaságomat és folyton orvosi dolgokról, sebészetről, kórbonctanról kérdezgetett, szinte vájkált ezekben a témákban. Undorodtam tőle, de nem volt módomban elutasítani. Ez az ember délutánonként, esténként eltűnt, s az okát csak később, 1945-ben, a felszabadulás után tudtam meg. Akkor ugyanis halálra ítélték és fel is akasztották, mert kiderült, hogy több mint 300 zsidót kínozott meg vagy lőtt agyon saját kezűleg. Ugyanez az ember leventeoktató volt, aki gyilkos indulatait máshol élte ki. Évtizedekkel később, Ausztráliában, ahol 32 évig praktizáltam, volt egy fiatalember betegem, aki azért akart katona lenni, hogy jogosítvánnyal gyilkolhasson...

 

Az agresszió és a szorongás: édestestvérek

Dr. Lipcsey Attila pszichiáter professzor. Elkötelezett állatbarát, két befogadott kutyus boldog gazdája, s alig néhány évvel kevesebb szakmai múlt áll mögötte, mint a pályatárs Zádor Imre mögött. Nem ismeretlen lapunk régebbi olvasói előtt, hiszen néhány éve ember és kutya viszonyáról - "Madarat tolláról, embert kutyájáról" - mondott emlékezetes szakvéleményt.

- Ilyen kategóriát, hogy "állatkínzó", nem ismer sem a medicina, sem a pszichiátria. Legfeljebb a kriminalisztika és a társadalom, mert az agresszivitás e formája ott manifesztálódik.

Sigmund Freud rendkívül bölcs megállapítása, hogy a szorongás és az agresszió egy tőről fakad. Aki állatokat kínoz, gyakran félszeg, visszavonuló, alapjában véve szorongó ember, de egy idő után agresszívvá válik. Egyfajta kompenzálás ez. Konvertálja, átalakítja a szorongását ellenkező irányúvá: agresszív cselekmény elkövetésével vezeti le. Erre rengeteg példát tudunk a történelemből, Napóleontól Hitlerig és Sztálinig. A hírhedt moszkvai Ljubljanka börtönben és a KGB-ben például elképesztő számú ilyen szorongót gyűjtöttek össze.

De vegyünk hétköznapibb példákat: ha például a főnöke letolja, vele szemben nem tudja, nem meri kifejteni az agresszióját, akkor elsompolyog, szorong egy jót nagyot, aztán keres egy megfelelő alanyt, amelyen ezt a hajlamát kitöltheti. Ha késztetései tartósan fennmaradnak, a személyiségtorzult egyén kegyetlenkedik az állatokkal, különösen a kutyával. Egy idő után megszokja, hogy általában tanúk nélkül csinálja, s itt jön az óriási veszély, mert olyan szituációkat keres, ahol az agresszióját emberen élheti ki. És ez - elég csak a közelmúltban "balástyai rémként" elhíresült sorozatgyilkosra utalni - igen messze vezet, hiszen egy település egész lakossága reszket, mi lesz, ha az öt fiatal lány gyilkosa az "életfogytiglan" után kiszabadul a börtönből.

Egyszerű járókelőként tapasztaltam: az utcán figyelmeztetek valakit, akár egy gyereket, hogy ne bántsa a kutyát. Érdekes megfigyelni, hogy felhagy az agresszióval, megszégyenül, hirtelen kedveskedni kezd az állattal, visszahúzódik és én tudom, hogy szorong. Ezt oda-vissza és vissza-oda hatásnak is lehet nevezni: az esetek túlnyomó részében az agresszor visszaváltozik szorongóvá.

Az állatkínzással kapcsolatos legszörnyűbb tapasztalatom személyes: a kutyák kínzása a Távol-Keleten mindennapos. Idehaza még mindig kevéssé ismert, és számunkra borzasztó belegondolni is, hogy például Koreában, Kínában, Vietnamban az ínyencfalatok csúcsa, delikát a kutyahús. Akkor a legízletesebb, ha előtte hetekig, hónapokig rendszeresen verik, kínozzák, ráadásul koplaltatják az állatot, hogy el ne hízzon. A kutyahús státusszimbólum, főleg Vietnamban. De, persze, ott sem általános. Európai és kutyás emberként borzasztó élmény volt számomra.

Az agresszor mindig olyan áldozatot szemel ki, aki nem tud védekezni. Vajon miért nem jaguárral, párduccal, tigrissel, oroszlánnal vagy kígyóval kegyetlenkedik? Mert azoktól tart. A gyengébbeket: a kutyát, a macskát, a madarakat - gondoljunk például a kakasütésre - választja. Mélységesen egyetértek Moldova Györggyel, akitől valahol azt olvastam, hogy ő a nyulakat látná el puskával. Törvénybe kell foglalni az állatkínzás börtönnel büntetését, mert a morál nem bizonyul elég hatékony fékezőnek, viszont a törvény szigorának az állatkínzók egy részénél visszatartó ereje van.

Nagyon örülök, hogy a Büntető Törvénykönyv módosítása érdekében folyó aláírásgyűjtés nagy sikerrel zajlott évekkel ezelőtt. Ennek jelentősége abban rejlik, hogy a társadalom jól vizsgázott, tanúsítva, milyen fontos szerepe van az egészséges civil szerveződéseknek. Akkor élhető egy társadalom, ha ezek jól működnek. Egy társadalmat az tesz egészségessé, ha nem áll haptákba a hatalom előtt, hanem kifejezésre juttatja a véleményét. És ha az egyén lát egy kölyköt, aki épp egy bogár lábait tépkedi ki, mint az okosabb, nagyobb termetű felnőtt, figyelmezteti, hogy csúnya dolgot művel, talán végiggondolja és talán meg is fogadja az intelmet. Egy másik fontos nevelőeszközt úgy hívnak, hogy példa. Akár a családban, akár az iskolában, akár a médiában. Nem gondolom, hogy a mai gyerekeknek úgy kell szocializálódniuk, hogy agresszív filmeket néznek. És hogy még messzebb menjek: 2001. szeptember 11. után sok amerikai kollégával beszéltem. Elmondták, hogy a lakosság nagy része a WTC-t ért támadás után még napokig abban reménykedett, egyszer csak megjelenik egy bemondó a tévében és azt mondja: csak gyakorlat volt, csak egy kísérlet arra, hogyan reagálnak az emberek az ilyesmire. Hogy csak egy rossz álom volt. Akár ide is vezethetnek a pszichés torzulások, pláne, ha társakat is találnak hozzá.



nyitókép: archiv

Hozzászólások



Ha hozzászólna, kérjük jelentkezzen be!
 
 
ok
vissza az oldal tetejére
 
 

hírlevél

 

 

A Vitality Aussies Kennelben, Ausztrál juhász kiskutyák eladók. Anya: 2013.Világgyőztes, Apa: import Champion kan. További információ, tel.: +36-23/381-152, mail.cim: farkasdi45@outlook.hu, weblapcim: www.vitalityaussies.weebly.com

tovább a hirdetésre »

 

korábbi lapszámaink

 
 

hasznos

felhasználóinknak

hirdetés (1)

 
 

hirdetés (2)