Kiképzés, kutyaiskola
A póráznak két vége van
Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com
Mirtse Áron  |  2012. március 27.

A póráznak két vége van

Kevés dolog van a kutyatartás területén, ami annyi vita kiváltója, annyi indulat forrása és annyi tévedés alapja volna, mint a póráz. Egyesek már-már úgy tekintenek rá, mint az ebnek valamiféle elmaradhatatlan járulékos "testrészére", amely nélkül nem is kutya a kutya. Mások (vagy ugyanazok?) az állat irányításának egyetlen lehetséges eszközét látják benne.


Vannak, akik nem haboznak fenyítésre alkalmazni, olykor súlyos sérülést előidézve a kutya testi épségében és lelkében egyaránt. Csak kevesen tudják pontosan, mire is való a póráz valójában.

Az első kézfogás

Amikor az ember csetlő-botló kisgyerekét viszi sétálni, magától értetődő módon megfogja a kezét, hogy biztonságot nyújtson neki. Hiszen a kis totyogó még bizonytalanul lépked, nem ismeri a közlekedés veszélyeit, és nem érti pontosan az intelmeket. Hasonló a helyzet a kiskutyával is, ám neki nem foghatjuk meg a kezét, hiszen mind a négy végtagját igénybe veszi a járás. Más megoldást kell keresni, s ez a megoldás nem más, mint a póráz, amely védi és irányítja a tapasztalatlan kiskutyát. Már ebben a korban is tisztában kell lennünk azonban azzal, hogy ez nem lehet a végleges megoldás.
     Ahogy a gyermekünknek nem foghatjuk egész életében a kezét, úgy a kölyökkutya is felnő egyszer, s addigra ezt a fajta összekötő kapcsot fel kell váltania egy másiknak: a hűség és a megértés kötelékének, amely sokkal erősebb, mint a póráz, hiszen soha nem szakadhat el. A megbízható kutya nemcsak akkor marad a gazdája mellett, ha hozzá van láncolva. Éppen ez a csodálatos a kutyasétáltatásban, ez teszi egyedülállóvá - hiszen egy madzag végén bármilyen állatot végigrángathatunk a főutcán! 
Kezdő kutyásoktól nagyon gyakran hallani ezt a mondatot: "amíg ilyen kicsi, addig nem engedem el, majd csak később, amikor már okosabb lesz". Aki így gondolkozik, azt könnyen érheti csalódás. A három-négy hónapos kölyökkutyában ugyanis ott munkálkodik még az ösztön, hogy anyját - illetve annak pótlékát, a gazdát - híven követi, s egy pillanatra sem tágít a sarkából. A hét-nyolc hónapos farkaskölyök azonban már önállóan is vadászgat falkája birtokán - az ugyanilyen idős kutya is felnőttnek gondolja magát, csakhogy az ő "vadászterületén" egymást érik a dübörögve száguldó, füstöt okádó, soklóerős "csúcsragadozók". Ha ekkorra még nem tanulta meg a fegyelmet, az utca túlsó oldalán sétáló kutyatárs vagy a játszótérről kiguruló labda láttán szempillantás alatt faképnél hagyja a lassú kétlábút.

Ki, ha én se?

Természetesen amíg a kutya pórázon van, elméletileg nem érheti baj: a gazdája gondolkodik helyette, megvédi a bajtól, s így boldog tunyaságban élhetné meghosszabbított csecsemőkorát a kutyaéletkor felső határáig. A helyzet azonban korántsem ennyire rózsás. Az időt ugyanis nem lehet megállítani, s a folyton pórázon vezetett kutya is felnőtté válik egyszer - legalábbis biológiailag. Felnőtt izmai, felnőtt vágyai és felnőtt indulatai lesznek - ám a világkép, amit maga körül kialakít, távol áll a valóságtól. Mivel mindig minden veszélyes helyzettől visszatartotta a kellő pillanatban megfeszülő bőrszíj, fogalma sincs róla, mi a veszély. Ráadásul maga mögött érzi a gazdáját, akinek személye afféle "meghosszabbított, mozgó territóriumot" jelent számára. Meg van győződve arról, hogy ő a legerősebb a világon - legalábbis így fordíthatnánk emberi nyelvre az érzéseit, ha megpróbálnánk belelátni a fejébe. A feszülő póráz - akárcsak a kerítés rácsa - indokolatlan önbizalommal tölti el a kutyát, és ez az önbizalom igen könnyen agresszióvá válik, válhat.
A mindennapi gyakorlatban ez annyit jelent, hogy ha a pórázon vezetett kutya megpillantja egy lehetséges vetélytársát, minden óvatosság, az erőviszonyok mérlegelése, a "kutyaprotokoll" szabályainak betartása nélkül azonnal ádáz támadásba lendül - amiben persze meggátolja a szíj. Őt az egyik, addigra már ugyancsak acsarkodó ebtársát a másik irányba vonszolják el, s ami az egészből emlékként megmarad, az (megint csak emberi nyelvre fordítva) annyi: "ha vissza nem tartanak, ízekre téptem volna a pimaszt, no de majd legközelebb...!" Ha ez a jelenet még sokszor megismétlődik, a kutya személyisége eltorzul: ellenségnek fog tekinteni minden szembejövő ebet. A gazdája meg lesz győződve arról, hogy azért nem engedi el a kutyát, mert verekedős, pedig az összefüggés fordított: azért agresszív, mert meg van kötve.

A leggyengébb láncszem

Egy régi, bölcs mondás szerint minden lánc annyira erős, mint a leggyengébbik szeme. Az ember és a kutya közötti kapcsolat leggyengébb láncszeme a póráz. Ez az, ami el tud szakadni - és sokszor el is szakad, mert nincs tökéletes lánc. Ha a kutya ösztöneit még nem érte visszafordíthatatlan károsodás és dühének tárgya elég távol van, a gazdától való távolság fokozódásával csökken az önbizalma: mire félútig ér, rohanása lelassul, acsarkodása szőrborzolássá tompul, és felcsillan a remény a békés megegyezésre.
Csakhogy a távolság az esetek többségében túl kicsi ahhoz, hogy a dühöngő kutyának legyen ideje meggondolni magát. Ilyenkor nem segít semmiféle tiltó szó. A kétségbeesett gazda az esetek többségében a kezében maradt pórázmaradvánnyal ütlegelni kezdi a kutyáját (illetve azt a kutyát, amelyik éppen felül van), amivel csak olajt önt a tűzre, hiszen a dühtől elvakult állat ezt a fájdalmat is az ellenfélnek tulajdonítja, így még ádázabbul verekszik.
Régi szabály, de nem lehet elégszer ismételni: bármilyen kézenfekvő is, a pórázzal sohasem szabad megütni a kutyát. Ez a kis bőrdarab a közös séta, a kapcsolat, a biztonság jelképe (és egy kicsit az ember erejéé, hatalmáé is), félelmet sohasem szabad keltenie! Ráadásul a vaktában lesújtó fémkarabiner akár az állat fogát vagy szemét is kiverheti. Nem kevésbé veszélyes lehet a póráz gyanánt használt fémlánc, amelynek nincs jó fogása, tehát nem tartható biztonságosan, s a gazda csuklójára tekeredve komoly sérülést okozhat, ha a kutya megrántja. A gombnyomásra működő, látszólag végtelen hosszúságú automata póráz sem szerencsés megoldás: azon kívül, hogy működési elvéből adódóan mindig feszül, ráadásul abba a tévhitbe ringatja az embert, hogy kedvence mozgásigényét pórázvégen is ki tudja elégíteni.

A drótnélküli távíró

     Mi tehát a teendő? Hogyan kell szakszerűen használni a pórázt? A legfontosabb szabály az, hogy sohasem szabad feszülnie. Míg a feszülő szíj csak a kutya nyakizmát erősíti, a lazán lógó póráz alkalmas arra, hogy közvetítse a gazda üzeneteit a kutya irányába. Ha fegyelmezésre, gyengéd kényszerítésre használjuk, elég a kurta rántás. Egy idő után maga a karabiner halk csördülése is üzenetté válik, s akkor is eléri a hatást, ha nincs is rákapcsolva a kutya nyakörvére - akár a drótnélküli távíró. A kutyák egymás közti ismerkedése, játéka során nincs helye a póráznak. Ha vetélytárs, ellenfél közeledik, a kutyát lábhoz kell hívni és leültetni. Ha nem bízunk meg benne eléggé, a pórázt markoljuk erősen, de lógassuk lazán. A fegyelemnek, s nem a bőrszíjnak kell visszatartania attól, hogy odarohanjon kötekedni!
Aki azt képzeli, hogy a gazdája kíséretében szabadon közlekedő kutya veszélyesebb, mint pórázon vezetett társa, hatalmasat téved (ez önmagában még nem volna tragédia, ha nem ilyen emberek rendelkeznének tévedésük miatt értelmetlen szigorral az ebtartás szabályairól). A fent leírtakból világosan kiderül, hogy a kutya agresszivitását fokozza a póráz, és ez nemcsak a fajtársakkal, de az emberrel szemben is érvényes. A közterületi harapásos sérüléseket csaknem minden esetben a felügyelet nélkül utcára jutó vagy kikötve magukra hagyott kutyák követik el, s nem a gazdájuk jelenlétében sétálók. A póráznak természetesen mindig kéznél kell lennie, ha másért nem, azért, hogy bárki láthassa, kihez tartozik az eb. Ám ami a kutya irányítását illeti: a láthatatlan kötelékek sokszorta erősebbek és megbízhatóbbak, mint egy darab bőr karabinerrel a végén.
Hogy mire való tehát a póráz? A kutyagyerekeknél helyettesíti a szülő oltalmazó kézfogását. A tanulás ideje alatt távíródrótként közvetíti egymás felé két élőlény minden rezdülését. A kavargó forgalomban biztosítja a kapcsolatot, nehogy a kutya és gazdája elveszítsék egymás nyomát. Jelképezi a sétát, a közös játékot, azonosíthatóvá teszi az összetartozókat és önbizalmat ad, ha veszéllyel kell szembenézni. És lehet vele durván rángatni, hurokként fojtani, fogakat kiverni, lelket sebezni, félelmet kelteni, kiszolgáltatott helyzetet teremteni, barátok közt is ellenségeskedést szítani, békés élőlényeket dühöngő fenevaddá változtatni, ha mértéktelenül és hozzáértés nélkül használják.



nyitókép: archiv
 
 

hírlevél

 

 

A Vitality Aussies Kennelben, Ausztrál juhász kiskutyák eladók. Anya: 2013.Világgyőztes, Apa: import Champion kan. További információ, tel.: +36-23/381-152, mail.cim: farkasdi45@outlook.hu, weblapcim: www.vitalityaussies.weebly.com

tovább a hirdetésre »

 

korábbi lapszámaink

 
 

hasznos

felhasználóinknak

hirdetés (1)

 
 

hirdetés (2)