Társunk a kutya
A Maradék
Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com
kutya.hu  |  2013. július 26.

A Maradék

Ismeri ezt a kutyát, kedves Olvasó? Nem? Pedig bizonyosan találkozott már vele, csak nem jegyezte meg. Ő a Maradék. Kutyából van, de ki tudja kik az ősök, vagy egy utcai futó kaland jövevénye, vagy egy sikertelen szaporítás terméke Ő (nem mintha sikeres szaporítás létezne - a szerk.). Ennek ellenére érez, törődésre és szeretetre vágyik...



    Általában középtermetű, fekete, simaszőrű eb, kissé csámpás lábakkal, a háta fölé kunkorodó farokkal és kajla fülekkel. Nem emlékeztet semmilyen fajkutyára - valószínűleg hetedíziglen nem volt egyetlen fajtatiszta őse sem. Ha mégis, akkor szinte biztosan van benne egy kis vizsla, egy kis kopó, egy kis tacskó, egy kis schnauzer, no meg persze némi német juhász, csipetnyi puli vagy pumi és talán valamilyen terrier is. Nem kimondottan öreg, de már nem is egészen fiatal; éppen hogy elkezdtek kopni a metszőfogai.     Amikor a menhelylátogató szemlélődve, leendő négylábú társát keresve végigsétál a boxok előtt, ő is reménykedve sorakozik fel a rácsnál, de hiába: szinte biztosra vehető, hogy nem rajta akad meg a fürkésző szempár. Hiszen mindig lesz olyan, aki fiatalabb, szebb, akinek borzas üstöke van vagy jópofa szakálla, esetleg fekete monoklit visel a bal szemén. Aki olyan kicsi, hogy ölbe lehet venni vagy olyan nagy, hogy kinézhető belőle a marcona házőrző, netán annyira elesettnek látszik, hogy éppen ezért esik meg rajta az állatbarát szíve - egyszóval: megjegyezhető. Bármilyen hihetetlennek hangzik, még a háromlábú vagy vak kutyának is több esélye van arra, hogy gazdát találjon, mint a Maradéknak. Ő lesz az, aki minden valószínűség szerint élete végéig menhelylakó marad, s még örülhet, ha elkerüli a végzetes injekciót.     Pedig a Maradék keblében éppolyan hűséges kutyaszív dobog, mint bármelyik társáéban - talán még odaadóbb, még lelkesebb! Ő is megugatja az idegent, ő is vissza tudja hozni a labdát, ő is képes kitalálni a gazdája gondolatát, mosolyt fakasztani az ajkán, és még ki tudja, hányféle csudálatos képesség rejlik benne - mindebből azonban semmi nem derül ki az alatt a néhány másodperc alatt, amíg az ember végigméri a rácsos boxajtó mögött. Arra a pár pillanatra nem több ő, mint jellegtelen, kajla fülű, csámpás lábú, sima szőrű fekete keverékkutya - amilyet ezerszer láttunk már és egyszer sem jegyeztük meg.
És amikor a látogató továbblép a következő box elé, nem gondol arra, hogy az imént látott szempár talán már századszor nézett fel bizakodva a rács túlsó oldalán álló kétlábú idegenre, már száz társát elvitték a szomszédos rekeszekből, s hogy talán éppen holnap lesz az a nap, amikor kimondják fölötte az ítéletet: nem kell senkinek. Ezért kérek mindenkit, aki kutyát szeretne örökbefogadni: jussanak eszébe e sorok, ha megpillantja a gazdára várók tömegében a kajla fülű, csámpás, fekete kiskutyát! És kérem az állatotthonok dolgozóit: fordítsanak külön gondot a Maradékra! Barátkozzanak vele, kényeztessék, keféljék fényesre a szőrét és tanítsák meg mindenfélére, hogy javítsák az esélyeit! Hogy legyen ő a legkedvesebb, a legokosabb, a legbarátságosabb mind között - hátha akkor mégiscsak megakad rajta valakinek a szeme!



nyitókép: archiv

Hozzászólások



Ha hozzászólna, kérjük jelentkezzen be!
 
 
ok
vissza az oldal tetejére
 
 

hírlevél

 

 
Nincs hirdetés!
 

korábbi lapszámaink

 
 

hasznos

felhasználóinknak

hirdetés (1)

 
 

hirdetés (2)