Tenyésztésről általában
Kölyöknevelés VI.
Penny
Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com
Reiter László  |  2010. szeptember 20.

Régebben, amikor bármelyik kutyám kiképzéséhez hozzáfogtam, a szabályos pórázon haladással szinte egyidejűleg tanítottam számukra az "ülj!", nem sokkal később pedig a "feküdj!" vezényszavak jelentését.


 

 Az "állj!" vezényszó tanítása csak azután következett, amikor az előbb említett három gyakorlat kivitelezése már megbízható és szabályos volt.

Penny esetében, ez a nálam már hagyományosnak számító sorrend megfordult. Az első dolog ezúttal az "állj!" megértetése volt, amely valamivel még az előző számban leírt szabályos pórázon haladást is megelőzte. Ennek kézenfekvő oka van. A lap számára - mivel a kölyökkutya fejlődéséről, neveléséről, kiképzéséről szóló cikksorozat írására kért föl a főszerkesztő úr - fotókat is kellett készítenem. Aki azonban fotózott már kutyát, tudja, hogy ez nem olyan egyszerű feladat, amilyennek az ember gondolná, különösképpen nem, ha olyan tűzrőlpattant, eleven, égetnivalóan rakoncátlan kutyáról van szó, mint Penny. Ezért először azt kellett valahogyan elérnem, hogy legalább addig a néhány pillanatig nyugton maradjon az örökmozgó kölyök, amíg pár képet sikerül róla csinálni. Ezért bizony sétáltatás közben gyakran leguggoltam hozzá, simogattam, nyugtatgattam, s az "ááállj!" vezényszót hosszan elnyújtva, önkéntelenül is alkalmaztam, miközben próbáltam őt a fényképezőgépet kezelő barátom számára lehetőleg előnyös pózban megállítani. Ha megfelelő ideig nyugton maradt, dicséret következett. Ez természetesen nem az a klasszikus módszer, amelyet a gyakorlat kivitelezésénél a kiképzők általában alkalmazni szoktak, a végeredmény azonban ugyanaz. Penny a hosszan ejtett vezényszóra menet közben megáll, noha még az "ülj!" és "feküdj!" vezényszavak jelentését nem ismeri.

Úgy gondoltam, hogy a legalapvetőbb dolgokra megtanítom, mielőtt kutyaiskolába kezdünk járni. Az azonban nem volt betervezve, hogy a csibészelést már most elkezdjük tanulni, hiszen még annyira fiatal, mindössze nyolc hónapos. Korábbi tervem szerint néhány rongyhúzásos harci játék gyakorlatot követően, majd ráérünk arra még jóval később. Hiszen a modern kiképzési metodika is előnyben részesíti azt a módszert, amely során a fiatal kutyák zsákmányszerző ösztönét rongyhúzással fejlesztjük, majd a kialakulóban lévő fogásbiztonságot hurka alakban összecsavart zsákkal vagy direkt e célra gyártott "hurkával" erősítjük, mielőtt rátérünk a csibészkar fogatására. Erre mondják azonban, hogy "Ember tervez, Isten végez!" Pennynél, akinek veleszületett ösztönös adottságai annyira kifejezettek, ezekre a közbülső lépcsőkre nem volt szükség. Bár pici korában, hogy fölös energiáit levezessem, játszottam vele rongyhúzó játékokat, ezek később elmaradtak. Ennek egyik oka volt a héthónapos korában jelentkező első tüzelését követő magatartása, melynek során a harci játékokban a korábbinál is vehemensebben tört dominanciára, s célja elérése érdekében egyre fokozódó természetes agresszivitással kombinálta napról-napra növekvő testi erejét. muszáj volt egyértelműen tudomására hozni, hol a helye a mi kétszemélyes falkánkban.

A séták alkalmával kifejezett harci ösztöne is nyomatékosan megnyilvánult, s ő élvezettel kezdte mutogatni "oroszlánkörmeit". Korábbi terveim ellenére elérkezettnek láttam az időt arra, hogy ilyen irányú energiáinak levezetésére új lehetőséget biztosítsak neki. Az első "csibészelés" azonban mégis eltervezetlenül történt meg. Egy délután az egyik kutyás barátom direkt azért jött el, hogy Pennyt megnézze. Kivezettem pórázon az utcára, hogy mozgásban, ügetésben is szemügyre vehesse. Penny igen nagy aktivitást mutatott, s szemében félreismerhetetlenül láttam felcsillanni azt a konok akaratot, amely a teljesítménycentrikusan tenyésztett német juhászkutyák életében előbb utóbb elérkezik, valamikor a serdülőkorban, amikor bizony jólneveltség ide vagy oda, bizony szeretnék móresre tanítani az őket mereven bámuló, kvázi fixírozó idegent. előkerült hát a csibészkar. Kimondottan kölyökkutyáknak készített, Puha, jó fogást biztosító védőkar ez. Barátom felvette, s néhány ingerlő mozdulat után fogáshoz engedtük a zsákmányolási vágytól futött kölyköt, aki úgy csattant a karra élete első fogatása alkalmával, hogy az még a mai "körungos" kutyáknak is becsületére válna... Egyikünk sem, a barátom sem, én sem ma kezdtünk kutyázni. Annyi kezdő és haladó kutyát láttunk már, s közülük jó néhányat készítettünk fel mi magunk is, de olyant amelyik felnőtt kutyáknak is becsületére váló határozottsággal ragad az életében először látott csibészkarra, semmilyen más fajtánál nem láttunk, csak a német juhászkutyánál, ám ennél a fajtánál sem általános jelenség ma már. (Kedves tenyésztő barátaim, a fajta értékeinek megőrzése érdekében ezen bizony nem ártana elgondolkodni...) Általában még a legjobb vérvonalak legkiválóbb egyedei is igényelnek némi rávezetést. Igazán szerencsésnek mondhatja magát az, akinek ilyen kiváló ösztönös adottságokkal rendelkező kutya kerül a kezébe.

Mindazonáltal a fenti módszert kizárólag azoknak ajánlom, akik teljesen biztosak kutyájuk terhelhetőségében és stabil idegrendszerében, hiszen az érzékenyebb vagy a feladatra még idegileg nem kellően érett kutyáknál ellenkező hatást érhetünk el, mint szeretnénk. kezdő kutyatulajdonos pedig egyáltalán ne is fogjon önállóan őrző-védő kiképzésbe, csakis jó hírű kutyaiskolák megbízható kiképzésvezetőinek a segítségével, aki fel tudja mérni az egyedek idegrendszeri terhelhetőségét, és érettségi állapotukat, s ahhoz igazítva hozza a kutyát a megfelelő szintre. Az iskolákon a kiképzés őrző-védő része általában úgy zajlik, ahogyan fentebb írtam: rongyhúzásos harci játékok, "ütőzsák", majd legvégül csibészkar fogatása és az eresztés tanítása. (Erről bővebben a következő számban.)

Pennynél azonban annyira adta magát a dolog, hogy teljesen értelmetlennek láttam az iménti "fejlesztéses" módszert, amikor már a viselkedéséből is jó előre látszott az, amit néhány pillanat múlva igazolt azzal, hogy "bombaként" robbant rá a segédre. Miután megkapta tőle a csibészkart, ösztönétől vezérelve "halálra rázta" azt. Nagy nehezen sikerült "kioperálnom" állkapcsai közül, majd odébb rúgtam, hogy ne érje el. Ekkor megkértem a segédet, hogy próbálja azt "alattomos" módon ellopni. A rövid pórázon lévő Penny erősen figyelte a földön heverő csibészkart, de egyúttal a segédet is, ahogy a féltett zsákmány felé közelített. Amint kritikus távolságra ért, a pórázt megfeszítve, haragosan ugatva zavarta el a "tolvajt", aki menekülést színleve futott el. Penny szinte sugárzott a küzdeni vágyással vegyes büszkeségtől. Pattanásig feszült izmokkal húzta a pórázt a menekülő után. A gyakorlatot még egyszer megismételtük, a fogás és a zsákmányőrzés mit sem veszített intenzitásából. Természetesen a folytatás már a jövő héttől kezdődően a kutyaiskolán fog történni. Hiszen ilyen határozott karakterű kutyánál, amely munkára termett, gondot kell fordítani a kiképzés során a megfelelő gátlások kiépítésére is. Ezt pedig egy jó kutyaiskolában lehet leginkább kivitelezni. Csak a közösségben kiképzett kutya munkája megbízható, ezért bárkit óvnék attól, hogy egyedül, segítség nélkül fogjon olyan felelősségteljes és sok empátiát igénylő dologba, mint a kutyakiképzés. Még a legprofibb versenykutya-kiképzőknek sem megy a dolog segítőtársak nélkül. Segítőkre, képzett és tehetséges segédekre a kiképzés mindhárom fázisában, tehát a nyomkövetésnél, az őrző-védő és a fegyelmező gyakorlatoknál egyaránt szükség van. A jól és szakszerűen működő kutyaiskolák azon túl, hogy nélkülözhetetlenek a XXI. században a kultúrált kutyatartáshoz, a tenyésztés számára is fontosak, hiszen lehetőséget adnak a használati fajták egyedei számára öröklött adottságaik kibontakoztatásához, segítséget nyújtanak a használati tulajdonságok kontrollálásához.

Sajnos a vidéki kutyás élet egyik legnagyobb problémája magas színvonalon funkcionáló kutyaiskolák hiánya. Lakóhelyemen és környékén kutyázók is szükségmegoldásokra kényszerülnek. A közelmúltban azonban új lehetőség látszik felcsillanni. Az MNJK nemrégiben megalakult egri helyi szervezete lelkes és meglátásom szerint szakmailag is kiváló csapatot hozott össze. Bár kutyaiskolájuk még önálló területtel nem rendelkezik, az alkalmi pályán dolgozó csapat felkészült, lelkiismeretes kiképzésvezetővel és segédekkel várja a négylábú nebulókat gazdáikkal. Tevékenységüknek már híre ment, s távolabbi községekből, városokból, mint például - Maklár vagy a kb. 30 km-re lévő Mezőnyárád - is hordanak oda kutyákat. A jövő vasárnaptól Penny is ennek a kutyaiskolának lesz a nebulója.

Tekintettel arra, hogy a kiképzés őrző-védő része meghaladja egyetlen cikk kereteit, a következő számban térünk ki részletesen azokra az ösztönös tulajdonságokra, amelyek alapjai ennek a munkának.

(Folytatjuk)




Hozzászólások



Ha hozzászólna, kérjük jelentkezzen be!
 
 
ok
vissza az oldal tetejére
 
 

hírlevél

 

 
Nincs hirdetés!
 

korábbi lapszámaink

 
 

hasznos

felhasználóinknak

hirdetés (1)

 
 

hirdetés (2)