Tenyésztésről általában
Kölyöknevelés V.
Penny
Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com
Reiter László  |  2010. szeptember 22.

Penny gyors iramú testi fejlődését csak a talán még gyorsabb mentális fejlődése múlja felül.


 

Nemrég még néhány kilós, csetlő-botló kis szőrgombóc volt, ma pedig már szinte felnőtt méretűvé serdült, erőtől duzzadó kutya, aki minden alkalmat megragad arra, hogy erejét próbálgassa, s mivel intelligenciája, ravaszsága átlagon felüli, ilyen irányú törekvéseivel rendszerint sikerül másoknak borsot törnie az orruk alá. A rafináltságra való igen nagyfokú hajlam már néhány hetes korban hangsúlyosan megmutatkozott nála, ma azonban, mint 7 hónapos tűzrőlpattant kölyöknek egyében sem jár az esze, mint azon, hol és mikor lehetne valami mulatságos, szórakoztató kalamajkát rendezni. Pillanatok alatt kiismer mindenkit, akivel kapcsolatba kerül, s rögtön azt kezdi méregetni, vajon meddig mehet el az illető idegeinek próbálgatásában.

Úgy döntöttem hát, elérkezett az ideje kissé szigorúbban fogni őkelmét. Bár általában egyetértek a sokak által vallott nézettel, hogy kb. egy éves korig nem érdemes a kutya kiképzéséhez hozzáfogni, s addig a játékos nevelésé a főszerep, ezúttal úgy érzem Penny azon kivételek közé sorolható, akik már korábban igénylik a "kemény kézpolitikát".

A nevelés és a kiképzés bár rokon fogalmak, mégsem ugyanazt jelentik. A nevelés során szocializáljuk a kutyát, s ezzel egyidejűleg meglévő, számunkra kívánatos ösztöneit fejlesztjük, a nemkívánatosokat pedig elnyomjuk. Konkrétabban, például tudjuk, hogy a kiképzés során majd szükségünk lesz a kutya apportozó hajlamának kihasználására. De ha nem szeret apportozni, nehezen fogunk boldogulni. Éppen ezért már egészen kiskorától fogva különböző módszerekkel, kislabda, különféle játékszerek segítségével az apportozó játékok során felszínre hozzuk és erősítjük ilyen irányú hajlamát. A kiváló apportkészségű és egyebekben is kifejezett ösztönkészletű kutyának is segíti mentális fejlődését, ha rendszeresen játszunk vele olyan játékokat, amelyekkel kiélheti ösztöneit.

A gyenge ösztönös adottságokkal rendelkező kutyáknál pedig kifejezetten ezen tulajdonságok "előcsiklandozására", fejlesztésére használjuk ezeket a célirányos játékokat. Bár meg kell jegyeznem, hogy abból a kutyából nem fog az éles helyzeteknek is megfelelő kutyaválni, a legodaadóbb kiképzéssel sem, amelyek ösztönkészlete szegényes és mesterségesen lényeges fejlesztésre szorul. Mindenféle előnevelésnél lényegesebb szempont tehát a megfelelő hajlamokkal rendelkező kölyök kiválasztása!

Nos, Pennynél szerencsére ilyen jellegű problémák nincsenek. Egészséges ösztönvilágú, túltengő önbizalommal rendelkező kutya.

Eleinte úgy gondoltam, egyéves koráig hagyom, hagy tombolja ki magát kedve szerint, addig nem fogok hozzá a kiképzéshez. erősen dominanciára hajló viselkedése azonban arra kényszerít, hogy megtegyem az első komolyabb lépéseket. Harci játékokat, amilyen például a rongyhúzás és apportozó játékokat eddig is játszottunk. Ilyenkor mindig elemében érzi magát. A rongyot nagy elánnal húzza-vonja, birtokolja, "halálra rázza" mint egy "valódi" zsákmányt, amelyet miután megszerez, ösztönösen, vehemensen véd, anélkül, hogy erre valaha is ösztönözve lett volna. Az apportért is mindenre képes.

A mindennapi játékok és a sétái során azonban akaratát minden elképzelhető módon érvényesíteni próbálja akár az én akaratommal szemben is. Vehemenciája egyre tekintélyesebb fizikai erővel párosulva jutott arra az elhatározásra, hogy az ő esetében bizony komolyabb súlyt kell helyeznem a fegyelmezésre. És korábban, mint általában más kutyáknál. Az utóbbi időben például a fejébe vette, hogy amerre ő elindul, nekem is arra kell mennem. S ha ezen próbálkozásait a pórázzal megfékezem, bizony csak növelem benne az ellenállást és a dacot.

Manapság ezerféle kiképzési módszerre esküdnek a profi kiképzők. Vannak akik az ösztönös tulajdonságokra építkezve próbálnak eredményt elérni, vannak, akik az úgynevezett par force (kényszerítéses) módszert részesítik előnyben, s vannak, akik a kettő kombinálásával szeretnék elérni a céljukat. A két fő módszeren belül is számos irányzat létezik. Mindenki valamely holtbiztosnak tartott módszerre esküszik. Meglátásom szerint azonban nincsenek előre meghatározott irányzatok, a kiképzés egyedre szabottan kell, hogy történjen, azon belül is annak érettségéhez, pillanatnyi állapotához kell, hogy alkalmazkodjék. Az azért logikusnak tűnik, hogy az egyedi érés folyamatához alkalmazkodó, az ösztönös tulajdonságokra való építkezés melletti szükség szerinti par force alkalmazás lesz a legcélravezetőbb. A par force alatt azonban semmiféle brutalitást, durvaságot nem kell érteni, csupán annyit, amennyit a szó valóban jelent, azaz szükség szerinti kényszerítést. Anélkül nincs kiképzés. Azok is alkalmazzák, akik ki tudja milyen megfontolásból tagadják...

A csupán ösztönös tulajdonságokra való építkezéssel nagyon jó és látványos eredményeket lehet elérni, viszont a kutya munkája nem lesz megbízható, hiszen a szükséges mértékű gátlások kiépítése kényszerrel lehetséges. A csak kényszerrel képzett kutyamunkája viszont - bár lehet precíz -, kedvetlen, unott jellegű lesz, lágyabb természetű kutyáknál pedig szorongással vegyes képet mutat. A kettő helyes arányú kombinációját kell eltalálni, ami bár nem könnyű, nem is ördöngösség.

Magam már elég régóta nem foglalkozom kutyakiképzéssel, a tenyésztés és más egyéb irányú elfoglaltságaim nem hagytak rá időt, energiát, elő-előfordult ezért, hogy mással kellett kiképeztetni kutyáimat, hiszen a vizsga szükséges a tenyésztéshez.

Azonban úgy döntöttem, Pennyt magam veszem kezelésbe. Most egy kicsit több idővel rendelkezem, s a probléma, hogy Mezőkövesd környékén eddig nem sok hozzáértő segítség akadt - márpedig az őrző-védő munka több embert kíván - manapság megoldódni látszik.

No, de térjünk vissza a lényeghez! A kiképzés kezdetének előrehozása nem annyira előre eltervezett dolog volt, mint inkább egy hirtelen indulat által kiváltott "láncreakció". Persze nem helyes az indulat a kutyakiképzésben, de hát emberek vagyunk Ha korábbi tervemhez igazodtam volna, akkor egy későbbi időpontban, labdás módszerrel fogtam volna hozzá a szabályos, parádés láb mellett haladás tanításához. Azonban egy incidens miatt egészen másként kezdődött a dolog.

Egyik séta alkalmával történt, amikor szokásos helyünkre, a házunktól kb. 5 percnyi gyaloglásra lévő Vásártérre igyekezvén két macska viaskodására lettünk figyelmesek Pennyvel együtt. Bizony, az én kutyám türelmét már egyetlen macska is próbára teszi, hát még kettő. Minden egyébről megfeledkezve húzott feléjük, mire azok egy-egy fára felszökkenve csigázták tovább zsákmányszerző ösztönét. A feszültséget csak fokozta, hogy a környék házőrző kutyái kórusban csaholva feszítették tovább a húrokat.

Nem csoda, hogy Penny azt sem tudta, merre húzza a pórázt, melynek végébe kapaszkodva elfogyott minden türelmem. "Lábhoz!" - kiáltottam rá, s a vezényszó kiadását éles, határozott pórázrántás követte. Penny nem igazán tudta mire vélni a dolgot, hiszen soha nem hallotta még ezt a vezényszót, s még kényszerítve sem volt soha semminek a végrehajtására, így a pórázrántást sem értette. furcsán rámpillantott, de a következő másodpercben már ismét a környezetében kialakult kutya-macska ribillióval volt elfoglalva. Továbbhaladva, amikor már nyugodt, csöndes helyre értünk, úgy gondoltam, az előbbi türelemvesztésem teljesen értelmetlen volt, ha nem értetem meg vele, mi is az, amit elvárok tőle. Tehát ismét kiadtam az előbbi vezényszót - immáron higgadtan, de határozottan -, s a tőlem távolabb bóklászó kutyát erélyes rántással láb mellé rántottam.

Utána azonnal dicséret következett. A reakcióján látszott, nem érti mi ütött belém, de az is látszott rajta, hogy kezdi sejteni, valamit várok tőle. A Vásártéren, miután kirohangálta magát, ismét pórázra vettem, s teljesen nyugodt körülmények között gyakoroltam vele a séta során megkezdett, szabályos pórázon követési gyakorlatokat.

Meglepően rövid idő alatt összefüggésbe hozta a vezényszót a kívánt viselkedéssel, s a kényszerítés egyáltalán nem vette kedvét. Azért, hogy a megfelelő feloldás is megtörténjen, elővettem kislabdáját, s arra felhívva figyelmét kezdtem ismételni a gyakorlatot. Erre azért is szükség van, hogy a figyelmét ébren tartsuk. Szabályos haladáskor a labda a jutalom!

Természetesen most még három-négy szabályosan megtett lépés után odaadtam neki, hogy ne nagyon tegyem próbára a türelmét. A kezdő, jó apporthajlamú kutya ilyenkor még meg-megugrik a labda után, ám ekkor a megfelelő erejű pórázrántással korrigálunk, s néhány lépés után kaphatja a nebuló a játékszerét. Nos, ezzel a módszerrel Pennynél már az első alkalommal sikerült megértetnem, mi az, amit ezúttal várok tőle, s azt terepen, zavaros körülményektől mentes helyen bár kisebb-nagyobb hibákkal - ami ekkor még természetes -, de mindenképpen óriási igyekezettel csinálta! Szemmel láthatóan kezdte élvezni a dolgot, persze csak onnantól, amikor a labda - mint motivációs eszköz - is előkerült.

Nos, Penny esetében így zajlott le az első kiképzési mozzanat. Az első lépcsőfok a munkavizsga felé azonban nem ez, hanem a megfelelő szocializálás és a nevelés. Hiszen oldott viselkedésű, kiegyensúlyozott, magabiztos kölyökkutya kiképzése kecsegtet a leginkább sikerrel. Úgy gondolom, talán nem lesz haszontalan, ha a Penny kiképzésével kapcsolatos sikereket és - remélhetőleg minél kevesebb - kudarcokat megosztom majd önökkel. Higgyék el, egy német juhászkutya kiképzése csodálatos élmény.

Mire a rakoncátlan, égetnivalóan rossz kölyökből egy komoly, tekintélyt parancsoló, megbízható munkakutya lesz, addigra bizony eltelik egy kis idő, és talán a gyengébb idegzetű gazdinak is néhány ősz hajszállal több lesz. De meglátják, megéri a fáradságot!

 

Folytatjuk!




Hozzászólások



Ha hozzászólna, kérjük jelentkezzen be!
 
 
ok
vissza az oldal tetejére
 
 

hírlevél

 

 
Nincs hirdetés!
 

korábbi lapszámaink

 
 

hasznos

felhasználóinknak

hirdetés (1)

 
 

hirdetés (2)