Társunk a kutya
ARCHÍV! - Ember az ebben
A visszabeszélő kutya
Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com
Vajna Tamás  |  2000. június 19.

Az immár a nemzetközi tudományos sajtóban is címlapsztorivá avanzsált kutyakutatások új eredményeivel magyar etológusok álltak elő.


 

A kutyák viselkedése, gazdáikkal, "embertársaikkal" való párbeszéde olyan adalékokkal szolgálhat az emberi evolúció lépéseinek megértésében, amilyenekkel "genetikai unokatestvéreink", az emberszabású majmok vizsgálata nem. 

     "Ez a kutya olyan okos, hogy szinte beszél" szoktak büszkélkedni kedvenceikkel egyes, mostanáig elfogultnak vélt gazdik. Ám a legújabb etológiai kutatások eredményei szerint e vélekedésükkel bizonyos tekintetben nem is állnak messze az igazságtól. A Csányi Vilmos etológusprofesszor által vezetett, mások mellett Miklósi Ádám és Topál József etológusokból álló magyar kutatócsoport a nemzetközi tudományos szaksajtóban, így a New Scientist brit folyóiratban is nemrégiben közzétett vizsgálatai szerint ugyanis a kutyák viselkedésének tanulmányozása fontos adalékokkal, párhuzamokkal szolgálhat az emberi evolúció korai, a nyelv kialakulása előtti szakaszának megértéséhez.
     De van e kutatássorozatnak egy másik érdekes vonulata is. Az elmúlt években egyre többen vonják kétségbe, hogy a kutya, mint önálló, több mint négyszáz fajtára tagozódó állatfaj csupán 14 ezer évvel ezelőtt alakult volna ki a farkasból, ahogy azt az eddig talált csontmaradványok alapján következtették.
     Három évvel ezelőtt ugyanis Carles Vilá, a Los Angeles-i California Egyetemen dolgozó spanyol genetikus DNS-vizsgálatokkal bizonyította: a farkas nagyjából 135 ezer évvel ezelőtt lényegült át ebbé.
     E megállapítás azért különlegesen érdekes, mivel hozzávetőlegesen ez az az időpont, amikorra az emberré válás a jelenlegi tudományos ismeretek szerint ahhoz a fázisához érkezett, hogy "összeállt" az a bonyolult, az állatvilágban ismeretlen, kizárólag az emberre jellemző tulajdonság együttes, amit a szaktudomány Csányi-féle humán viselkedéskomplexumnak is nevez. Ez azért lényeges, mivel az emberi evolúció kutatói szerint ez tette lehetővé a beszéd kialakulását, így magát a civilizációteremtést is. A magyar etológuscsoport tagjai most azt feltételezik, hogy az emberi "társadalomszerveződéssel" nagyjából egyidős kutyák domesztikációjuk során mostanra nagyjából elsajátíthatták e sajátos "komplexum" csaknem minden elemét. Ilyetén módon akár jogos is lehet az "éppen csak meg nem szólal" kitétel.
     Az etológusprofesszornak és csapatának sikerült például kimutatnia, hogy a kutyák gazdáikkal szinte ugyanolyan szoros kapcsolatot alakítanak ki, mint a gyerek szüleikkel. A pszichológiában egyébiránt éppen ezt a fajta kötődési típust tartják a szocializáció, a társadalomba való beilleszkedés egyik alappillérének. A mostani ezredfordulón elszaporodó, nagymamákat és kisgyermekeket sújtó, gyakran halálos végkimenetelű kutyatámadások okát a szakemberek a fajtánként eltérő mértékű, de elvileg minden körülmények között kordában tartható agresszivitáson túl a hiányossá váló szocializációban, vagyis a "félreneveltségben" látják. És ahogyan a közveszélyesen deviáns, antiszociális egyedek ilyetén viselkedése mélyén is: a pszichológusok szinte mindig ki tudják kutatni a kötődés hiányát.
     De lássuk inkább az év tízezrek során kialakult "normális" ember-kutya viszonyt. A szoros kötődés ugyanis csak az első elem, és a derék ebek ennél bonyolultabb kooperációra is képesek az emberrel. Csányiék vakvezető kutyák és gazdáik együttműködését vizsgálták. Kiderült, hogy összeszokott párosoknál a különböző, döntést követelő szituációkban, fele-fele arányban irányít az ember, illetve a kutya. És nem is akárhogy: az ember-kutya páros tagjai szinte folyamatosan és alig észrevehetően cserélgetik a "vezető", illetve a "vezetett" szerepét. Ahol látóra van szükség, tapasztalták a kutatók, ott a kutya dirigál, ahol pedig például új, ismeretlen útvonalat kell választani, ott az ember veszi át a karmesteri pálcát. Ezek a négylábúak ráadásul mindezt úgy teszik, hogy használják nemegyszer felülbírálva a sok hónapos kiképzésen beléjük nevelt szabályokat a mindennapi közlekedés soha be nem gyakorolt, menet közben megtanult "trükkjeit" is. "Az állatvilágban nem akad arra példa, hogy egy állat úgy adja fel a dominanciáját, hogy azt aztán vissza is tudja venni, majd megint feladni, függően az adott szituációtól" - mondja az etológusprofesszor.
     A fent leírt ember-kutya kapcsolat egy, az állatvilágban sehol nem tapasztalható, humán jellegű kooperáció. De van más is: Miklósi Ádám egy 1998-as kísérletsorozatában tudományos alapossággal bizonyította, hogy a kutyák képesek értelmezni az ember szándékait, gondolatait jelző, nem verbális kommunikáció egyik fontos elemét, követni tudják az emberi tekintetet, és fel is fogják, mire irányulhat. Ezt a kutyán kívül csupán az emberszabású majmok képesek elsajátítani, de csak az emberrel évezredek óta együtt élő kutyákénál nagyságrendekkel hosszabb tanulás révén. Eme képesség emberi szempontból azért is fontos, mert egy nagyobb létszámú - a nemzetközi szaktekintély a kanadai viselkedéskutató Merlin Donald szerint már előemberként is 100-150 fős csoport tagjai például e képesség birtokában tudtak közösen vadászni, gyűjtögetni s az így megszerzett betevőt komolyabb torzsalkodás nélkül elosztani.
     Tovább haladva a humán kommunikációs technikák rendszerében, a kutyák olyan, az emberi és az emberrel való együttéléshez elengedhetetlen technikát is megtanultak, amelyek révén képesek "ráhangolódni" csoportjuk vagyis embercsaládjuk tagjainak érzelmi állapotára, motivációira. Ez ugyancsak fontos feltétele annak, hogy közös akciókat legyenek képesek velük végrehajtani. Ez utóbbi "tudás" feltétele az állatvilágban eddig még nem tapasztalt empátia, az együttérzés képessége, valamint a szabálykövető magatartás s nem utolsósorban a különböző rítusok "tisztelete". Márpedig, mint arra a magyar tudósok rámutattak, az ebek ezt is tudják. A hosszas kísérleti leírásokat mellőzve, elegendő megemlíteni a családi tragédiákkal együtt érző s emiatt letargiába eső kutyákat, a katasztrófa elhárításban vagy rendőri akcióban bevethető regulákat, biztonsági szabályokat betartó ebeket, esetleg a gazdi elvileg tökéletesen értelmetlen és funkciótlan magánrítusaihoz, például a séták meghatározott sorrendű szertartásaihoz is alkalmazkodó négylábúakat.
     A kutyák mindezeken túl, állítják a kutatók, rendelkeznek az imitáció, az utánzás képességével is. Csányi szerint "a családban felnőtt kutya vélhetően embernek hiszi magát, s mint a gyerekek, folyamatosan utánozza az embereket. Ennek felismerésében csak az akadályoz minket, hogy a kutya a miénktől teljesen eltérő testfelépítéssel rendelkezik". Az etológusprofesszor saját, Bukfenc névre hallgató kutyájának esetét hozza fel. A kutya anélkül, hogy előtte valaha is szánkózott volna, az egyik téli séta alkalmával felkéredzkedett az ott először használatban látott ródlira, s nem szállt le róla, amíg gyereksegédlettel le nem csúszhatott a havas lejtőn. Csányi Vilmos szerint egyébiránt maga a kutyaugatás is egyfajta imitáció. A kutyaős farkasok ugyanis csak kölyökkoruk hajnalán tudnak ugatni, később már nem. A magyar etológus feltételezései szerint a kutyák ezzel a folyamatos humánevolúciós szempontból egyébként agressziócsökkentő szerepet is betöltő tevékenységgel az emberi beszédet kívánnák utánozni, a maguk módján, ily módon is beilleszkedve az emberi közösségekbe. Az év tízezredek során ezért a kutyák az ember megerősítő visszajelzései, jutalmazásai, valamint "felismert önérdekük", önmaguk megértésének vágya révén maguk is "kifejlesztettek" egyfajta, az acsargástól, a rövid vakkantásokon át a halk nyüszítésig terjedő, tucatnyi hangsorból álló jelrendszert. A kutya mindezek segítségével ma már talán az emberrel is képes egyértelműen kommunikálni, s ennek megértése olykor némi odafigyelés és tanulás nyomán nem is mindig reménytelen. Egyébként érdekes módon ez az egyetlen olyan domesztikált tulajdonság, amely nemcsak a kutyaember, hanem a kutya-kutya közötti kommunikációban is szerepet kapott.
     Csányi és munkatársai egyébként még azt feltételezik, hogy az emberrel együtt élő, kóbor ebként is az ember közelségét kereső kutyák ugyanolyan szelekciós nyomásnak vannak kitéve, amilyennek az ember volt 100-150 ezer évvel ezelőtt. Vagyis ahogyan akkor az ember, most ők vannak közvetlenül a "beszéd" kialakulása előtti stádiumban. Persze korántsem az emberi beszédre kell gondolnunk.

 




Hozzászólások



Ha hozzászólna, kérjük jelentkezzen be!
 
 
ok
vissza az oldal tetejére
 
 

hírlevél

 

 

Ingyen elvihető egy közepes méretű, vizsla keverék kutya. Kislány, kb. 6 hónapos. Tel.: 06-20/998-3940.

tovább a hirdetésre »

 

korábbi lapszámaink

 
 

hasznos

felhasználóinknak

hirdetés (1)

 
 

hirdetés (2)