A fajtatenyésztés története
A XVI-XVII. századi Magyarország ebeiről II.
Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com
Barba Rafael Péter  |  2011. január 28.

Hazánk késő-reneszánsz múltjának, a török hódoltság, a három részre szakítottság korának forrásai érzékletesen tárják elénk kynologiai múltunk ez időbeni gazdagságát.


Természetesen a nemesi, főúri világ eseményei - az itt már általánossá váló írásbeliségnek is köszönhetően - inkább megőrződtek, mint a pórnép, pásztornép körében megesettek.

Jellegzetes reneszánsz figurája vizsgált korszakunknak az I. Mátyás alatt - gyermekként - főpappá előlépett kedves rokon, Estei Hippolit. Az érsek személyiségére némiképpen rávilágít, hogy leltáraiban a kutyapecér és rabláncok, álarcos jelmezek keverednek a legszentebb tárgyakkal. Egykorú írások szerint kitűnő lovas és szenvedélyes vadász. tudja ezt a lengyel királyi pár is, kiktől 1518-ban a Krakkóban időző kardinális két tevén kívül lengyel ebeket és vadászsólymokat kap. Érdemes idézni a bíboros, egri püspök 1518. febr. 21-i Eger melletti medvevadászatáról ránk maradt feljegyzést, melyet Lodovico da Bagno mantovai nemes küldött urának, Federigo Gonzaga trónörökösnek: "értésére esett a Bíborosnak, hogy a hegyekben medve van. Megtudta annak tartózkodási helyét. A hegyen állítottak fel minket, a kutyákkal s a hajító dárdákkal" jeladásra eleresztették az ebeket. Ezek nagy élénkséggel kezdték meg a hajtást. Egyszerre előbukkan a medve; a kutyaugatás mind erősebbé vált. "egy másik hegyre futott át (a medve). A kutyák és a pecérek azonban mindenütt nyomában maradtak. A medve időnként lekuporodott a földre" hirtelen nekiugrott az ebeknek, s mellső lábaival megragadva egyet-egyet felvetette a levegőbe, mint egy labdát. "A Bíboros, aki két lovassal és két jó vadászebbel távolabb volt, amikor meghallja az erős csaholást, vágtatva a helyszínen terem. Elereszteti a két vadászebet. Ezek nagy hévvel rohanják meg a medvét. Végül a Bíboros két dárdadöféssel teríti le az óriás vadat."

A mohácsi síkon a nemzet virágával elvesző II. Lajos maga is nagy kutyabolond volt. Gyermekkirály korától bűnéül rótták fel - még nagybátyja is! -, hogy kedvelt vadászebeit s majmát étkező- és tanácskozóasztalához ülteti, tányérját is megosztja velük, sőt ölébe is engedi őket. Falkáját egyébként a király Csepel-szigetén tartotta, hogy közel legyenek székvárosához, és hogy a főfelügyelettel megbízott királyi apród azt gyakrabban megtekinthesse. Igaz, a javát maga mellett tartotta, s azok az udvari illemszabályokkal mit sem törődve az "elfogadó termekben tanyáztak" mind az egyháziak, mind a tekintélyesebb udvarnokok megbotránkozására, sőt, mint láttuk asztalánál étkeztek. Számadásokból tudjuk, hogy István királyi apród, az említett tisztség betöltője, 1525-ben négy forintot vesz fel a kincstartótól az ebek tartására. Szép summa volt ez akkor. S a meglévő ebek száma folyton növekszik. Az agarászatot is kedvelő király például az említett évben két ízben kap csehországi uraktól ajándékba agarakat. Ezek falkája szintúgy a Csepel-szigeten elhelyezett ólakban van elszállásolva. Buda középkorának záróképe is e hajdani ebekhez kapcsolódik. Szeréminél olvashatjuk, hogy az 1526 augusztusában a török ellen induló király búcsúzáskor hon maradó inasainak lelkére köti: "Jól gondozzátok ebeimet! Hetenként kétszer fürösszétek őket ("cum caniculis bene laborate! Bis in una ebdomada levate")"! 1541-el aztán befejezett ténnyé válik az ország középső részének török megszállása, a nyugati és északi részen megmarad a királyi fennhatóság, keleten pedig megszületik az erdélyi fejedelemség, kultúránk, nemzeti létünk e konok végvára. Pór és úr vállvetve őrzik eleik hagyományát. Így van ez a vadászat terén is. Hogy megértsük ennek a társadalom jelentős részét érintő tevékenységnek a fontosságát, nézzünk néhány tárgyunkba vágó adatot a vadászati szervezet és vadászati módok köréből!

Hazánkban főként a lovas vadászatot gyakorolták. Ennek "két főkellékével: a jó lovak- és kutyákkal elegendő mennyiségben rendelkeztek ősapáink". A külső szolgálatot ellátók között első a vadászmester. Nagyobb udvartartásoknál a vadászszemélyzet sok emberből állt. Külön személyzettel a lovas-, majd a puskavadászatokhoz. Gr. Erdődy udvarában például 14 agárhoz, ugyanennyi kopóhoz 1 főpecért, 2 kispecért és 1 madarászt találunk. I. Rákóczi György leveleiben szól lengyel madarászáról és agárhordozóiról. I. Apafi Mihály fejedelem, kiről még megemlékezünk, ebesfalvi kastélyának falkanagyja 129 agárért, 53 vizsláért, 83 kopóért, s az őket gondozó pecérek munkájáért felel. Többet tudunk Thököly Imre udvaráról. Vadászmestere 5 vadász, 3 lovas pecér, 6 gyalog pecér, 3 lovas agárhordozó és 1 gyalogos agárgondviselő felett rendelkezett, s lóra külön fizetést húzott. A pecérek, vadászok és madarászok zöld posztóból készült köntöst, fehér báránybélésű zöld mentét kaptak. A vadászok és pecérek csizmát viseltek. A jó állással persze komoly felelősség is járt. S ez nem volt tréfa. Zay Péter 1574-ben rövid időre távozván Zay-ugrócról szolgáira parancsol: "úgy vigyázzanak ebeire, mint a szemük fényére s lelkük üdvösségére". Volt aztán más feladat is. Gr. Nádasdy Ferenc az 1660-ban fővadászmesterévé kinevezett Globiczer Farkas uramnak többek között elrendeli, hogy a tetten ért orvvadász minden felszerelését, nyulászó és más ebeit is el kell kobozni.

A vadászati formák évezredek gyakorlatában csiszolódtak. Az agarászat ezek közül tán legősibb mesterség, mely elsősorban nyulak fogatására szolgált volna, ám másféle vadra is előszeretettel alkalmazták. I. Rákóczi György 1647. okt. 22-én Nagyvárad környékén egy nap alatt 90 nyulat és 3 őzet fogatott. Mellékesen, e szenvedélyes agarász voltát ismerve ajánlott tervet Alaghy Menyhért a terebesi consiliumban könnyű elveszejtésére. Thököly Imre 1694. jún. 11-én kölyök-medvét fogatott agaraival.

Apor Péter az 1670-80-as években így emlékezik: "az agarakban is a régi nagy uraknak nagy gyönyörűségük volt, dicsekvén egymásnak, kinek fogja meg az agara az szarvast, farkast, rókát, őzet, nyulat, sőt láttam olyan agarat, az ki személye szerint elfogta a hiúzt". A tények ismeretében bizonyosak lehetünk benne, hogy legalább kétféle agarunk lehetett. Egy a nagyvad (farkas, szarvas, medve, hiúz), egy pedig az őz, róka, nyúl fogatására. Az agarászat tehát igen kedvelt mulatság, melyen mindenki lóháton jelenik meg, nagyrészt külön e célra begyakorolt vadászlovakon. tudjuk például, hogy 1525. máj. 12-én egy úr agarászó lovakat küld ajándékba II. Lajos királynak. A már idézett terítékek nagyságából sejthető, hogy az agarak száma a nagyobb udvarokban jelentős: I. Rákóczi György saját céljára 15 agár volt fenntartva, de vendégei számára további 12–12 agár állt rendelkezésre. Kemény Jánostól tudjuk, hogy a pŰritán Bethlen Gábor 50 agarat tartott két pecérrel. (Kemény volt gondozója a fejedelem két kedves agarának, a Hóka és Kormos nevűeknek, kiket Kornis Zsigmondtól kapott, s igen szeretett. Keménynek, aki a megbízatásnak megfelelt, olykor nyolc agárról is gondoskodnia kellett, ám e kettőnek ekkor is mindig maga adott enni.) Apafinál, az utolsó nemzeti fejedelemnél pedig, mint fentebb láttuk, már 129 agár fogyasztja a kenyeret.

Az agarászatokon kívül bizonyára rendeztek agárversenyeket is. Erre utal a Kamuthy Balázs és testvére ingóságairól 1603-ban felvett leltárba bejegyzett agáreresztő szíj. Ennek csak akkor van értelme, ha az agarakat páronként és egyszerre kell a vad után ereszteni, amire csak agárversenyeken van szükség. A versenyszabályok betartására gondosan ügyeltek. Az agár "bűne" kizárást, ha visszaeső volt, a kútgémet jelentette. Az eb "bűne" s az állat megbüntetése régi hagyomány volt. Így, 1568-ban Zayné Bánffy Bora asszony ekként értesíti távollévő férjét: "ebei öt szarvasbárányt megöltek." Zayné a "bűnös ebeket" kivégeztette. A kiváló példányokat ugyanakkor szinte emberszámba vették, nem a falkaólban tartották, hanem a szobákban tanyáztak. Innen "palotás agár" nevük (Thallóczy tévesen gondolja, hogy ez külön faj!). A férj távollétében rendesen a ház asszonya gondoskodott róluk.

A jó agárnak messze földre ér a híre. A XVII. századi írások számos magyar agárküldeményről számolnak be. I. Rákóczi Györgytől például 1644-ben a kurlandi herceg és a lengyel Radziwill herceg kér és kap egy-egy tucat agarat. 1646-ban Frigyes Vilmos brandenburgi fejedelem is tőle kap agarakat. Uraink közt is a legkedvesebb ajándékozási tárgy az agár és a vizsla, így Balassi Bálintnál, Batthyány Kristófnál vagy Zay Péternél és körénél.

Nagyra tartották az erdélyi fejedelmek a strázsát álló, szelektől fajzott török agarat is. Egy-egy kiválóbb agár, melyet főagár-nak hívtak, igen értékes volt. 1591-ben 125 Ft-ért vásárolt valaki egyet! Érthető, hogy megbecsülték e nemes jószágokat. A selyempórázon vezetett ebeket az "agárhoz látók" vagy "agárviselők" gondozták, s ha a vadászóhely távolabb volt, szekéren vagy ölben vitték őket a vadászatra, hogy haszontalanul ne fáradjanak. A lovas "agárhordozók" csak itt vették át őket csoportonként.

(Folytatjuk!)




Hozzászólások



Ha hozzászólna, kérjük jelentkezzen be!
 
 
ok
vissza az oldal tetejére
 
 

hírlevél

 

 
Nincs hirdetés!
 

korábbi lapszámaink

 
 

hasznos

felhasználóinknak

hirdetés (1)

 
 

hirdetés (2)