A fajtatenyésztés története
A XVI-XVII. századi Magyarország ebeiről I.
Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com
Barba Rafael Péter  |  2011. január 28.

A XVI-XVII. századi Magyarország ebeiről I.

Hazánk késő-reneszánsz múltjának, a török hódoltság, a három részre szakítottság korának forrásai érzékletesen tárják elénk kynologiai múltunk ez időbeni gazdagságát. Természetesen a nemesi, főúri világ eseményei - az itt már általánossá váló írásbeliségnek is köszönhetően - inkább megőrződtek, mint a pórnép, pásztornép körében megesettek.


Nyelvünk a XVI. századig a canis familiaris-t csak ebnek nevezi. "Kutya"szavunk 1493-ban még "kunyhó, ól, házikó" jelentéssel bír. Olyannyira, hogy még 1597-ben is olvashatunk ilyen kutya=házikó elnevezésről: "Zalma hazackaya awagy kwtyachkaya" (szalma házacskája, avagy kutyaházacskája). ugyanakkor 1511-ben, az újdonságokra oly fogékony nyelvrétegben, a káromlások között, már találkozhatunk egy becsületsértő megjegyzéssel, melyben az eb kutyaként nevesül. Ebből következik az is, hogy a Mátyás királyhoz kötött budai kutyavásár hagyománya csak 1511 után keletkezhetett.

Zolnay feltételezi, hogy a kutyáról olyan jelentésváltozással vált az eb nevévé, mint az a komondor kun fajtánk nevével történt. Míg utóbbiban a gazda, előbbiben a XVI. századtól divatba jött eblakóhely ragasztotta nevét a jószágra.

Csőre Pál agár, pecér, szelindek szavainkat délszláv eredetűnek mondja. Más forrás szerint az agár középkori, nyugati jövevény, melynek neveként a XVI. századtól divatba jön nyelvünkben a finomkodó, a franciából a középkor végén átvett sinkurán (chien courrant). A szelindeket még a XVII. században is szelendeknek ejtik. Zrínyi, a költő és hadvezér írja: "De jaj, nagy szelendek osonkodék utána...". ugyancsak Csőre utal meg nem nevezett forrásra, mely vérebként használatos nyomkereső kutyákról ír. Téved viszont a vizslát illetően, amikor "már a XV. századbeli szótárakban" való előfordulásról számol be. E szavunk korábbi eredetű, amint azt helyneveink bizonyítják. elsőként a Nógrád megyei - ma is létező település - Vyslas-vereb okleveles előfordulását kell említeni 1350-ből, s vannak valóban XV. századi, további helynév említések. Így 1435-ből a dunántúli Hantavég (Hanthaweg) alionomine Wyslas. 1478-ban ismét Vyslasként fordul elő, s 1488-ban a bakonyi erdőispánság központjának, Csesznek várának tartozéka.

Lényeges tárgyalt időszakunkban a vizsla szó fogalmi változása. A latinság (értsd: nyugati kereszténység) szaglása okán nevezi a vizslát odorariusnak (szimatolónak, "szagoskutyának"). Gyulay János írja 1563-ban Batthyány Kristófnak: küldene néki "unum canem odorarium vulgo fyrjre való wyzslath...".

Csáky István pedig 1657-ben így ír Máriássy Ferencnek: "egy vizsla nevű kopóm vagyon, úgy hallom, kegyelmednél". A középkori jelzői értelmű "vizsla kopó" tehát átalakul egyik vadászkutyafélénk nevévé.

Valószínűleg a középkor végén, a németből került nyelvünkbe, az eredetileg "kis eb"-et jelentő cenk szavunk. 1644-ben I. Rákóczi György így kesereg: vadászott ugyan Nagyvárad vidékén, de igen kevés fácánt "fogatott, mert nincs tanult cenkem".

Zolnay úgy véli, hogy a XVI. századot megelőzően mind a komondor, mind a kuvasz a kopó gyűjtőnév alatt szerepel. E vélekedés forrásául elégtelennek tűnik azon megállapítása, hogy a komondor csak a XVI. században jelenik meg nyelvünkben. Tény, hogy 1544-ben, Kákonyi Péter: Astiagis király történetében olvashatjuk először: "Pásztor nézi vele, gyermeket szoptatja/ Egy fias komondor és körül forogja".

Az 1600-as évek nyelvemlékeiben már a fajta foglalkozása is kirajzolódik. 1673-ban Comenius Ámos írja: "Komondoroc oerzic a tsordát". Mások fontosnak tartják említeni, hogy ez ebek szöges örvet viselnek. Hunfalvy ugyan két századdal később fest érzékletes képet elénk, ám a rideg pásztorkodás hagyományaihoz ragaszkodó, önmagába zárt világában ez bizonyára érvényes tárgyalt korunkra is: "kétkerekű talyiga az ő (a gulyásoké!) élés meg készlettáruk, körülötte komondorok hevernek". S másutt: "Hű kísérői a juhásznak a türelmes szamár s az éber juhászkutya; pajtása, a juhászkutya, a nyájat őrzi s egyúttal a mezei egereket és ürgéket űzi, hogy legyen a mivel jól lakhassék... A juhászkutya rendesen fehér, néha vörhenyes barna színű; hegyes orra, felálló rövid füle, bozontos bundája s farka miatt nagyon hasonlít a farkashoz, harapni is úgy szokott, mint a farkas, t.i. csak hozzákapva s ki-kieresztve a megharapott tárgyat. Gazdájának szót fogad, de idegent mindjárt megtámad, ha ez az általa őrizett helyhez közeledik. Görbe botjára támaszkodva, lábánál a kutya, úgy szétnéz a juhász". Nos, ez a leírás is a több ezer éves életmód szép megörökítése, s nem lehet vitás, hogy hajdani kuvaszunknak állít emléket. Azon fajtánknak, melyről az 1600-as években olyan nagyságaink írtak, mint Pázmány Péter, Zrínyi Miklós és Gyöngyösi István. S korunkat megelőzően, I. Mátyásnál megbecsült vadászeb, főurak ajándékozásának tárgya.

Itt kell megjegyezni, hogy juhászkutyáink a nyájak őrzésén, terelésén túl húsexportunk teljesítésében is szerepet kaptak. A lábon hajtott vágómarha századokon keresztül egyik legjelentősebb kiviteli cikkünk volt, s e szerepét még a török hódoltság bonyolult kereskedelmi viszonyai között is megőrizte egy darabig.

Ezeken az utakon elengedhetetlen volt a megvesztegethetetlen pásztorkutyák segítsége. A hű cselédek aztán a századok során nyomot hagytak a nyugat eb népességén. Vitatható ugyanis e genetikai kivitelnek a kalandozások korához való kizárólagos kötése.

Természetesen falvak, tanyák, majorok őrizőjeként is mindenütt jelen van a kutya, s jelen van a hiedelmek világának bonyolult szövedékében, amint arra korábbi - ez irányú - tanulmányomban már rávilágítottam. Álljon most itt csupán két szemléletes példa.

A Hitterjesztés Szent Kongregációjának iratai között, melyeket egy Rómában fellelt kódex tartalmaz, feljegyzést találunk a scardonai püspök 1627. évi vizsgálatáról. Ennek tárgya a bosnyák ferencesek missziós tevékenysége a hódoltságban. Itt esik szó a XIII. Gergely 1582-es reformja révén született új naptár törökkel való elfogadtatásáról is.

A török első reakcióként többeket karóba húzatott, némelyeket váltságdíj fejében bocsátott el. Történt azonban, hogy a Madonna csak a misszionáriusok által propagált új Nagyboldogasszony ünnepén tett csodát, az ortodoxok régi kalendáriuma szerinti ünnepen nem. Ráadásul egy gúnyolódó török Szűz Máriát becsmérlő kijelentést tett, miszerint: "Inkább a kancsal kiskutyáját gyógyítsa meg!", s az ebecske - isteni büntetésül - veszetté lett, gazdáját halálra marta.

Mindezek nagy benyomást tettek a törökökre, és engedélyezték az új naptár használatát. Másik példánk az ellenpólusra világít rá. Ez egy 1525-ből való idézet, ahol korántsem hízelgésként hangzik el: "Prorumpendo in hec verba Besthye Kwrwa ebeweer!". Magyarán a címzett: Beste "ebvérű, azaz ördögfattya, rossz fajta.

De nézzük, miként él a kutyavitézlő és nemzetes uraiméknál, nagyságos fejedelmeink, királyaink udvarában!

II. Ulászló királyunk öccsének, a Budán élő Zsigmond lengyel hercegnek számadáskönyveiből tudjuk, hogy Bjeliczek nevű fehér vadászebét hetente füröszteti a Budafelhévízi hévizeken. Szappanszámlája, fürdetési költsége, a kutyamosó díjazása a budai ebek ezen fejedelmének valóságos személyes költségvetése. Gazda és eb elválhatatlanok.

Éveken át minden útjára elkíséri Zsigmondot a derék vadászeb. A francia feleségű Ulászló, maga is vadászatkedvelő ember. Ekkoriban, majd később II. Lajos alatt, számos lengyel, angol és francia vadászkutya kerül az udvarhoz. Három angol vadászebet például a nyitrai püspök küld Zsigmondnak ajándékba. Ugyancsak Zsigmond számadásaiban találunk agarak (lengyelül: charti), vizslák (legawe) és más vadászkutyák (bachmat) költségei mellett annak nyomára, hogy divat volt az ebeknek mutatványokra való idomítása is. 1500. március 3-án a táncoló ebével megjelenő vándorzenész (citharedo cum cane saltante) fél forintot kap a mutatványért.

 

(Folytatjuk!)



nyitókép: archív

Hozzászólások



Ha hozzászólna, kérjük jelentkezzen be!
 
 
ok
vissza az oldal tetejére
 
 

hírlevél

 

 
Nincs hirdetés!
 

korábbi lapszámaink

 
 

hasznos

felhasználóinknak

hirdetés (1)

 
 

hirdetés (2)