Társunk a kutya
Az érintés hatalma
Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com
Fort András  |  2013. március 25.

Az érintés hatalma

Egy verőfényes kora tavaszi napon, három kutyával sétáltam a szentendrei Duna-parton: Atamánnal, a gyönyörű, 4 éves, domináns moszkvai őr kannal, Alexával, a testvérével és Gusztival, a 2 éves tibet terrier fiúval. Igazi kutyás idő volt. Hűvös, de napos. Ahogy mentünk, a kicsiny falka legyező alakban bóklászott körülöttem.


 

Mindegyikünk el volt foglalva a saját gondolataival (a saját szintjén), de azért reflexszerűen szemmel tartottuk egymást. Így amikor a stégnél megálltam, a három kutya mintegy varázsütésre ott termett mellettem, szólni sem kellett nekik. Azonnal hozzámértek, simultak, nem lehetett őket nem babusgatni. Egyszerre szerettek és védtek, hiszen még most is körkörös alakzatban ácsorogtak mellettem.

Egyiküknek az oldalát simogattam, másikuknak a derekát, a harmadiknak pedig a füle tövét "vakiztam". Komolyan sajnáltam, hogy nincsen három kezem.

Ezek a kemény, határozott kutyák úgy dörgölődztek hozzám, mint a kismacskák. Nagy boldogság töltött el mindannyiunkat. Éreztük, hogy összetartozunk. Szinte egyek vagyunk. Nos, tehát simogattam őket.  Hiszen ez nem más, mint az összetartozás demonstrálása. Egyfajta  kommunikáció, annyit jelent: szeretlek. Ezt mindenki tudja vagy ösztönösen érzi, arra viszont már kevesebben gondolnak, hogy ez mennyire lényeges dolog. Mert a simogatás és  az érintés, az érzelem kifejezéseknek és a kutyával való kapcsolattartásnak talán a legfontosabb eszközei. Hogy miért?

Mert jelentősen megkönnyítik az életünket, ha figyelembe vesszük, hogyan alkalmazhatjuk ezeket. Megfigyeléseim szerint az érintést mint "kulcscselekvést" öt fő csoportba oszthatjuk.

A szeretetteljes érintés
kommunikációs érintés
A gondoskodó érintés

A nyugtató érintés

Bejelentkező érintés

És most lássuk részletesen ezeket:

1. A szeretetteljes érintés. Célja: a szeretet és a jó kapcsolat kimutatása, de az imént már beszéltünk erről. Menjünk tehát tovább!

2. A kommunikációs érintés. Ennek célja: információk közlése, hangok nélül. Nézzünk egy példát erre: Vavyan Fable híres írónő "A halál zsoldjában" című regényében szerepel egy "Picasse" nevű sárga dog. Ő a hősnő kutyája, aki mellesleg kommandós. És némely kemény akció közben,  félsötétben érintéssel utasította a kutyát, hogy mit kell tennie. Hiszen beszélni nem lehetett, de cselekedni annál inkább. Az eb feküdt, rejtőzött, s amikor kellett, támadott. És bizony igaz volt, amit írt, mert ez a dolog megcsinálható, kiképzéssel elérhető. Velem is megtörtént, hogy Babuci nevű foltos dogunk az érintéses kommunikációra hagyatkozott ösztönösen - bizonyos kritikus helyzetekben. Egy éjjeli lakótelep nem éppen kellemes hely, és, amikor rossz fiúk közeledtek, a kutya beállt mellém mint egy szfinx, miközben oldala hozzáért a lábamhoz.  Ennek jelentése, a kérdés: "Mit csináljunk?" Válaszom: Kéz érintése a fejtetőre nyitott tenyérrel, majd mikor halk morgás indult el a torkából, lágy érintés a hátára elsimitván az égnek meredező szőrszálakat. Jelentése: "Nyugi! Hagyd! Messze vannak és csak ordibálnak." De ha megböktem volna az oldalát vagy a hátsóját egy gyors ujjmozdulattal, elindult volna a teljes hetven kilójával, mint a tank. Ám szerencsére erre ritkán volt szükség.

3. A gondoskodó érintés. Mikor végisimítjuk a kutyánkat, ösztönösen azt is megvizsgáljuk, hogy rendben van-e. A szőrzete, az izomzata, az egészségi állapota. És nagyon sok esetben találunk is valamit a szőrében, ami nem oda való. Bogáncsot, fűszálat vagy toklászt. És akkor elindulhat a "kurkászás", főleg hosszú szőrű kutyák esetében. Megszabadítjuk őt a kellemetlen, szúrós bogáncsoktól, a veszélyes toklászoktól és észrevehetjük a kullancsot.

4. A nyugtató érintés. Ha a kutya ideges, fél vagy aggódik, jót tesz neki, ha megsimogatjuk. Mint ahogy az embernek is jót tesz, ha megsimogatja a kutyáját, megnyugszik. A nyitott tenyér érintése kellemes, hiszen meleg, egyesek szerint pozitív gyógyító energiák képződnek alatta. És jótékony hatású mágneses tér. De ez csak feltételezés, nincs bizonyítva. A közlekedéstől vagy a nagy tömegtől rettegő kutyát is eredményesen tudjuk lenyugtatni a simogatással. Vagy például akkor is, alkalmazhatjuk ezt, ha állatorvoshoz megyünk. Ez a nyugtató érintés egyik legfontosabb feladata.

5. Bejelentkező érintés. Hiába írtam ezt utolsónak, csak a látszat szerint kevésbé fontos. Ám a kapcsolatteremtés valójában itt kezdődik. Már a fiatal kutyák is ösztönösen alkalmazzák ezt a módszert. Elszaladnak, aztán visszajönnek, orrukkal érintik a kezünket, vagy megbökik a fejükkel, aztán tovább suhannak. Kisvártatva visszaszáguldanak, gyorsan megnyalják az ujjunk végét, aztán sutty, megint el. Ezen érintések jelentése a következő: "Itt vagyok, itt vagyunk, minden rendben van." (Esetleg): "Majd jövök... Szia... !"

Tehát szeretetmegnyilvánulás, kommunikálás, gondoskodás, nyugtatás, bejelentkezés, kapcsolattartás és teremtés.  És mint láthattuk, az érintésnek óriási hatalma van, hiszen enélkül keservessé válhat a kutyával való együttlétünk, majdhogynem lehetetlenné. Pedig sajnos léteznek olyan emberek, akik nem látják be ezt és szinte sohasem érintik, simogatják állataikat. Nem tudják, mitől boldogtalanok.

Fotó dr. Pórfy Tünde

 



nyitókép: archiv

Hozzászólások



Ha hozzászólna, kérjük jelentkezzen be!
 
 
ok
vissza az oldal tetejére
 
 

hírlevél

 

 
Nincs hirdetés!
 

korábbi lapszámaink

 
 

hasznos

felhasználóinknak

hirdetés (1)

 
 

hirdetés (2)