A fajtatenyésztés története
Hazai német juhászkutya-állományunk I.
Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com
Reiter László  |  2002. április 25.

A német juhászkutya eredetével, a fajta tulajdonságaival a szaksajtó igen nagy alapossággal foglalkozott az utóbbi években.


Arról, hogy hol is tartunk, milyen megoldásra váró feladataink vannak, szintén egyre gyakrabban esik szó. Mégis mintha Magyarország német juhászkutya-állományának átlagminősége már hosszabb ideje stagnálna. Vajon mennyi ebből a látszat és mennyi a valóság? Próbáljunk meg a végére járni!

Manapság általános vélekedés szerint a '70-es évek eleje tekintendő a nagy változás korszakának a populáció minőségét, az anyaországihoz egyre inkább igazodó megjelenési formáját illetően. Hiszen az akkorra nálunk már "meghonosodott" típus mellett - amelynek az akkori idők talán legnevesebb képviselője, Fantom Európa Orfeusz - abban az időben érkeztek hazánkba az első olyan anyaországi import kutyák, amelyek tenyésztésbe vétele mintegy forradalmasította a hazai tenyésztést, annak ellenére, hogy annak szervezettségéről még nagyon sokáig nem beszélhetünk.

Nos, érdekesnek tartom megvizsgálni, hogy valóban a '70-es évek Armin v. d. Wittelsbacher Schlossa, Black v. Gröpelnje, Tom v. d. Ulmer Felswaldja, és még sorolhatnám a kor neves német import sztárjait - adták-e egy új alapokon nyugvó állomány pilléreit, esetleg másutt keressük azokat?

Van e ma egyáltalán magyar állomány?

Magam is egy ideig azon a véleményen voltam, hogy a hazai állomány átalakulása ezeknek a kutyáknak köszönhető. Jobban elmélyedve azonban a régi és új vonalalapító kutyák származásában érdekes összefüggésekre figyeltem föl.

A német juhászkutya hazai története szinte egyidős az anyaországi populáció történetével. Már a XX. század elejétől élvezi nálunk ez a fajta az egyre fokozódó népszerűségét, amely a II. világháború utáni időben egyre inkább elhomályosítani látszott más fajták népszerűségét. Ez szerte a nagyvilágban így volt, hiszen furcsa módon az a háború, amely számos fajtát a kipusztulás veszélyével fenyegetett, a német juhászkutyát - csodás képességei révén - mindenütt ismertté és méltán csodált kutyává tette. A háború után egyre többen akartak szerezni maguknak egyet ebből a fajtából.

Abban az időben nem kevés kutya maradt nálunk a fronton szolgálatot teljesített állomány szétszóródott egyedeiből. Ezek többségükben az anyaországi állományból származtak, következésképpen genotípusukat tekintve - még ha számunkra ismeretlen származásúak voltak is - annak állományát képviselték. Méghozzá a használati kutyatenyésztés elveinek megfelelő szelekciós szempontok szerinti populációról kell beszélnünk, hiszen a hadseregnek csak a kiváló idegrendszerű, használható egyedekre volt szüksége! Nem árt tudni, hogy abban az időben a kettéváló Németország mindkét felében törvényszerűen az itteni állomány felmenőivel és oldalági rokonaival folyt a tenyésztés, amely kb. 10 esztendővel Stephanitz kapitány halála után hasonló vegyes állományt eredményezett az NSZK-ban, az NDK-ban és hazánkban. Csakhogy a németek viszonylag hamar észbekaptak, s visszatértek a "stephanitzi intelmek" szerinti szervezett tenyésztéshez. Ezzel szemben nálunk még nagyon sokáig az ötletszerű szaporítás volt meghatározó, amely azonban a kezdetektől fogva mindig kapott friss vért, elsősorban az anyaországokból, de a szomszédos országokból is. (Az anyaország kifejezést azért többes számban használom, mert a keleti rész azért még ugyanúgy hazája maradt a fajtának, mint a nyugati, ha mesterségesen szét is választották őket.)

Armin v. d. Wittelsbacher Schloss - egykori híres tenyészkan neve az újabb tenyésztői generációnak talán már semmit nem mond - tulajdonképpen nem a magyar állomány genetikai bázisát "refolmálta" meg, sokkal inkább egy új bírói és tenyésztői szemlélet kialakításában csinált forradalmat. Őt igen sok kiváló minőségű tenyészkutya követte az anyaországból.

Többször írtam már arról, hogy a magyarországi tenyésztésnek milyen kivételes szerencséje és lehetősége volt évtizedeken keresztül. Hiszen olyan kutyák érkeztek hozzánk az NSZK-ból és bár sokkal kevesebb számban, de az NDK-ból is, amelyek genetikai állományára építették az anyaországi bázist! Mi, magyarok azonban igazából nem tudunk élni ezekkel a valóban rendkívüli lehetőségekkel, s tudjuk, minden lehetőség csupán annyit ér, amennyit kihasználunk belőle. Hol vannak ma már a híres Olden v. Asterplatz fiúnak, Black v. Gröpelnnek a leszármazottai? Pedig hát Olden és alomtestvére alomtestvére, Oase, továbbá Hein v. Richterbach és Vello z. d. Sieben fauen nélkül, amelyekre Black 5,5:5,5 illetve 4:3 arányban volt vonaltenyésztve, ma a német állomány sem mutatná azt a képet, amilyenné alakította az SV szervezett tenyésztésirányítása! Hol vannak az 1973-as, 74-es és 1976-os NDK Sieger, Cäsar v. Rangental leszármazottai? Hiszen Cäsar sokáig hazánkban fedezett, s most mégis híres német kennelekben lelhető föl vére, nem nálunk...!

A régi tenyésztők emlékszenek még a néhai Osváth Zoltán sporttársunk által behozott Rank v. Haus Beckre, amelynek Reza nevű alomtestvére egyik rendkívül fontos pillére az egész világ állományának, s amelytől Rank - hívónevén Tappancs - minőségét tekintve nem maradt el, s mégis nálunk teljesen megszakadt a vérvonala, csakúgy, mint annyi más kiváló tenyészvonal reprezentáns egyedeinek vére! És miért? Butaságok miatt! Mert ezeknek a kutyáknak az utódai, már nem anyaországi importok, következésképpen az éppen uralkodó divat elfordul tőlük! Már megint az a fránya kufárszemlélet, amelynek kialakulásában az SV-nek legalább akkora szerepe van, mint hazai tenyésztőink némelyikének! Erről azonban a következő számban essen szó!

(Folytatjuk)




Hozzászólások



Ha hozzászólna, kérjük jelentkezzen be!
 
 
ok
vissza az oldal tetejére
 
 

hírlevél

 

 
Nincs hirdetés!
 

korábbi lapszámaink

 
 

hasznos

felhasználóinknak

hirdetés (1)

 
 

hirdetés (2)