Tenyésztésről általában
ARCHÍV! - A tenyésztés felelőssége I.
Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com
Békeffy Tiborc  |  2009. szeptember 30.

Sokat sejtető cím. Mégis, már e bevezetőben ki kell ábrándítanom az alaptalan várakozást dédelgetőket.


 

 Nem célja ezen írásnak a személyeskedés, a spanyolviaszt sem akarja feltalálni. Akkor mégis miről fog szólni?

 

Azt hiszem a tárgy iránt érdeklődők tisztában vannak azzal, hogy változó világunkban a kinológia sem zárkózhat "elefántcsonttorony"-ba. Változó gazdasági, szociális és jogszabályi környezetben kell tevékenykedjünk. Tükrözi a problémákat a média, beleértve a szaklapokat is. Példaként, csak a legutóbbiakra hivatkozva, e lap hasábjain jelent meg egy-egy cikk a kuvasz és a drótszőrű magyar vizsla helyzetéről.

Nézzük tehát sorjában!  

Köztudomású, hogy a kutya elsőként háziasított állatunk. Tenyésztése évezredek óta folyik, s már a korai időkben, pld. Egyiptomban, számos, egymástól jól elkülöníthető fajtát tenyésztettek. A tudatos fajtatiszta tenyésztés elsősorban az uralkodók, nemesség, papság körében érhető tetten.

A korai társadalmak zárt, hierarchikus rendszerében minden tevékenységnek - így a kutyák tenyésztésének, ellátásának is - kijelölt felelősei voltak. A mulasztás, kötelességszegés pedig szigorú megtorlást vont maga után. Az ember ezekben az időkben természetesen még nem rendelkezett genetikai ismeretekkel, fogalma sem volt a tenyésztéshigiéniáról s egyéb ma közismert tudományos eredményről. Mégis!

Mégis kiváló eredményeket ért el, mert képes volt meghatározni a tenyészcélt. Jó érzékkel válogatta ki a rendelkezésre álló állományból például az apróvad vadászatára alkalmas, könnyű, kitartó és gyors egyedeket vagy a nagyobb, veszélyes vadakra, esetleg teherhordásra, harci alkalmazásra használható nehezebb, ám ugyanakkor kitartó és még eléggé gyors példányokat. S folytatta a szelekciót mindaddig, míg a kitűzött célt elérte, s ezután is vigyázott, hogy csak a szempontjából legjobbakat tenyéssze tovább. A selejtet pedig könyörtelenül kiiktatta, ma úgy mondjuk: szelektálta. Ez a szemlélet uralkodott évezredeken keresztül, egészen a mai értelemben vett sporttenyésztés térhódításáig. Bizony a pásztorember még a múlt században, sőt századunk elején is kútágasra húzta a kötelességet nem teljesítő puli származékot. De Jillyék is puskával szelektálták a vizslákat.

Mielőtt bárki megütközne, szó sincs arról, hogy ezt a módszert tartanám ma is kívánatosnak. Ma már humánusabb módszereink vannak a nem kívánt vemhesség, illetve alom megelőzésére. Eleink ezeket a módokat még nem birtokolták, így az adott korban el kell fogadjuk az e téren kialakult gyakorlatot.

Hol lennének viszont mai fajtáink, ha elődeink is úgy álltak volna a tenyésztéshez, mint sajnos ma néhányan (sokan?)?

Igaz, ma nem kell megcsapatástól, vadállatok elé vettetéstől, fővesztéstől tartania a selejtet produkáló "tenyésztő"-nek. Mert mi történhetik? Törzskönyvezett egyedek utódaitól, bárhogy nézzenek is ki, nem tagadható meg a törzskönyvezés. Hogy az alomellenőrzés? Az nincs. Persze meg lehet tagadni a fajtajellegnek meg nem felelő egyedek tetoválását, de tegye szívére a kezét, s csak önmagának vallja be minden illetékes, hogy ezt a konfliktust valójában fel szokta-e vállalni? S amikor a tenyésztő maga is tetoválómester?

Magam voltam tanúja egy esetnek, amikor a tetoválómester a tettlegességet elkerülendő, kénytelen volt betetoválni dobermann fejű rottweilereket. De magam láttam azt is, amikor a küllembíró tenyésztő a saját kenneljéből való kutyának tenyésztésre javasolt minősítést adott, holott a kérdéses eben minden rossz volt, ami csak rossz lehetett. S láttam a gazdát dagadni a büszkeségtől, hogy milyen ragyogó kutyája van. És láttam sajnos a nézőket is. A kezdők, szegények, jól megnézték a kutyulit, hogy most már tudják milyen is a jó, fajtareprezentáns ... kutya. A hozzáértők pedig - vérmérsékletük szerint - mosolyogtak vagy bosszankodtak. Ilyen s hasonló esetet alighanem sokan tudnának sorolni. Kifelé tanul az ember? Nem! Csak nincs megfelelő érdekeltség. Van alaptevékenységet tekintve számos, és egyre számosabb kinológiai szervezet, kicsi és nagy. Csodálkozni persze ezen sem kell, hiszen összeveszni, kizárni, ellen-, majd ellen-ellen szervet létrehozni könnyebb, mint szakszerűen, a szakmai vitákat felvállalva, a kutyáért önzetlenül dolgozni.

Apropó, önzetlenség! Baj, hogy sokan a kutyából akarnak megélni? Nem! Vegyük tudomásul az élet realitását: mindannyian a piacról élünk! - pestiesen szólva. Baj viszont, hogy kellő szakmai ismeretek nélkül kívánnak belőle - nem is kevesen - megélni, vagy ami legalább olyan súlyos, kellő szakmai lelkiismeret nélkül. S ha a kettő együtt van!

Sok vita folyik arról, hogy szeretett fajtáinkat eredeti feno- és genotípusokban kell-e megtartani, vagy úgynevezett "korszerűsítés"-nek kell, lehet őket alávetni? Nehéz, rendkívül nehéz kérdés. Vegyük például a német juhászkutyát. A standard gazda szervezet büszkén hangoztatja, hogy ma is az eredeti standard szerint folyik a tenyésztés. Mégis ha összevetjük a néhány évtizeddel korábbi felvételeken látható kutyákat a maiakkal, szembetűnő a különbség. Vagy nézzük a chow-chow-t! A négy évtizeddel ezelőtti és a mai kutyák bizony igen távol esnek egymástól. Sorolhatnánk azt hiszem hosszan a példákat, de úgy gondolom ennyiből is világos, egy adott fajta alakulásáért a mindenkori tenyésztőket s az őket irányítani hivatott szerveződéseket terheli a felelősség. Mert felelősen kell dönteni, hogy a fajta eredeti vagy korábbi tenyészcélja fennáll-e, avagy a kor változó viszonyai között új funkciót kell-e ellátnia, s ha igen, ez milyen külső, illetve belső tulajdonságok változását igényli, úgy, hogy még a fajtaazonos karakter alapvetően meghatározó legyen. Magam, tekintettel arra a körülményre, hogy a kutya a legnagyobb variabilitással rendelkező, több mint négyszáz fajtát felölelő háziállatunk, s ebben a választékban mindenki fellelheti a neki legjobban megfelelőt, azt a véleményt vallom, hogy lehetőleg eredeti, vagy közel eredeti formában kötelességünk megőrizni elődeinktől örökölt fajtáinkat, s káros minden olyan tevékenység, mely "korszerűsítés" címen szélsőségesen megváltoztatja azokat. Ekkor jönnek ugyanis a divattenyésztés áldásai, mint például: a fogazat problémái, a légzési-, mozgásszervi és egyéb egészségügyi gondok halmaza, az idegrendszeri rendellenességekről nem is szólva.
Elsőrendű célként kell tehát szemünk előtt lebegjen mindenkor az általunk tenyésztett fajtától elvárt mindazon tulajdonságok összessége, melyek ebeinket alapfunkciójuk ellátására képessé teszik, röviden: a tenyészcél.

(Folytatása következik!)

 




Hozzászólások



Ha hozzászólna, kérjük jelentkezzen be!
 
 
ok
vissza az oldal tetejére
 
 

hírlevél

 

korábbi lapszámaink

 
 

hasznos

felhasználóinknak

hirdetés (1)

 
 

hirdetés (2)