Társunk a kutya
Kis dolgok és nagy ügyek
A szobatisztaságtól az utcai kutyapiszok problémájáig
Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com
Mirtse Áron  |  2012. január 31.

Kis dolgok és nagy ügyek

Abban, hogy a kutya a városi körülmények között is elmaradhatatlan társunkká válhatott, nem elhanyagolható szerepe volt a szobatisztaságra való hajlamának: e nélkül nem oszthatnánk meg vele otthonunkat.


     Ám amíg a kutya és gazdája számára az emésztés körüli dolgok a séta során érnek véget, addig másoknak itt kezdődik a kapcsolata a kutya életműködésének jeleivel.

     A vadonélő kutyafélék olyan ragadozók, amelyek ivadékaikat általában saját maguk ásta üregben nevelik. A kotorék vizelettel, ürülékkel való beszennyezése egészségügyi szempontból nagy kockázatot jelentene a lakók számára, hiszen tömérdek kórokozó elszaporodásának nyújtana táptalajt. Ezért aztán az üreglakó állatoknak kialakult az ösztöne, amely arra készteti őket, hogy állandó tartózkodási helyüktől távol szabaduljanak meg anyagcseretermékeiktől. A vizelet és az ürülék ugyanakkor jellegzetes szaga folytán igen alkalmas a terület megjelölésére, ezért is célszerű a territórium peremén elhelyezni.
     A kutya örökölte ezt a késztetést kotoréklakó őseitől, s míg a háziasítás során tömérdek öröklött viselkedésformája feleslegessé vált és eltompult, addig ennek a tulajdonságnak az ember is hasznát vette, így ez az ösztön aktív maradt. Ennek köszönhető, hogy a kutya megtanítható a szobatisztaságra - az ember általi nevelés szerepe e tekintetben csak másodlagos. Azoknak az állatoknak, amelyeknek nincs "állandó lakhelyük", s minden nap másutt térnek nyugovóra, ilyen tulajdonságuk nem alakult ki. Az, hogy még a hozzánk legközelebb álló csimpánz is válogatás nélkül piszkít bárhová, sejteni engedi, hogy maga az ember is csak azután lépett a szobatisztaság útjára, hogy "lejött a fáról" és barlanglakóvá vált.

Szoba- és kerttisztaság

     A kiskutya tehát gyakorlatilag magától, ösztönösen lesz szobatiszta, amint erre fizikailag képessé válik. Ehhez nem szükséges beleverni az orrát a saját piszkába, mindössze lehetővé kell tenni számára, hogy szükségét a saját közvetlen otthonán kívül végezze el. A néhány hetes vagy hónapos kölyökkutya - éppúgy, mint a csecsemő - még igen sűrűn vizel és ürít, ezért sokkal gyakrabban kell kivinni, mint a felnőtt állatot. Etetés után például (és ugyebár ebben a korban még az is napi három-négy alkalmat jelent) mindig számolhatunk azzal, hogy az újabb adag táplálék ki fogja nyomni a kis pocakból azt, ami az előzőből megmaradt. Igyekezni kell tehát minél hamarabb olyan helyre jutni, ahol a kiskutya elvégezheti teendőit, s ekkor megdicsérni érte.
     Ne feledjük: ha mégis odabent esik meg a dolog, az többnyire nem a kölyök bűne. tudja Ő nagyon is jól, hogy ez nem helyénvaló, s bőven elég, ha rosszalló szavakkal megerősítjük ezt benne. Ha viszont túlságosan gyakran hozzuk olyan helyzetbe, hogy nem tudja visszatartani, s (akár saját bűntudatunk folytán) elnézőek vagyunk vele szemben, megeshet, hogy kiválaszt magának egy helyet - afféle "türelmi zónát" -, s később esetleg akkor is élni fog ezzel, ha nem is volna feltétlenül szükség rá.
     Kevesen tudják, de a házőrző eb is "kerttiszta" lesz, ha a szobakutyához hasonlóan megadják rá neki a lehetőséget. Az, hogy a kertben tartott kutyának jó dolga van, mert bármikor könnyíthet magán, tévedés: csak kényszerből ürít a saját kertjébe, hiszen nem tehet mást. Ha rajta múlna, legfeljebb a kerítésoszlopokon hagyná ott a névjegyét, azt is csak miheztartás végett. Mivel azonban valahol végtére csak el kell végeznie a dolgát, a gazdája pedig nem szól érte, végül kialszik benne az ősi ösztön, de emiatt azért ne irigyeljük...

"Taposóakna" helyett trágyadomb

     A kutyatulajdonos szempontjából tehát az a jó, ha az eb a saját lakóhelyén kívül szabadul meg anyagcseretermékeitől és a kutya partner is ebben. Más szemszögből nézve azonban éppen itt kezdődik a gond. Az utcai kutyapiszok természetesen csak a túlnépesedett városi környezetben okoz problémát, hiszen az ember-, állat- és természetközeli vidéki környezetben egyrészt bőven van olyan hely, ahol az állat feltűnés nélkül elvégezheti a dolgát, másrészt pedig ahol jószágot tartanak, ott az eb csupán egy a számos trágyatermelő közül - és valljuk be, még csak nem is a legtermékenyebb...
     Az aszfaltdzsungelben mindez megváltozott: itt a kutya az egyetlen utcára piszkító élőlény - vagy legalábbis az egyetlen tetten érhető. Ráadásul a kutyasűrűség megnövekedett: egy háztömbben, amely nem foglal el több helyet, mint egy falusi porta, több tucatnyi eb is lakhat (az embersűrűség még egészségtelenebb mértéket öltött, de erről kevesebbet beszélünk...).
     A kutyapiszok-probléma enyhítésére számtalan kísérlet született már, kezdve a legolcsóbb s egyben legdiktatórikusabb megoldástól, mely szerint a tulajdonost kötelezik a szennyeződés eltávolítására, egészen az olyan költséges próbálkozásokig, mint a külön erre a célra kifejlesztett szippantójárgányok bevetése. Feltalálták a kissöprűből és lapátkából álló "kutyaszettet", a speciális papírzacskót meg a nyeles kutyabilit, és elrendelték, hogy az ebek a járda melletti csatornalefolyóra ürítsenek - mindhiába. Talán a leginkább halvaszületett kezdeményezésnek éppen a közelmúltban voltam tanúja: egy kutyák által is rendszeresen látogatott parkban négyszer négy méteres, körbekerített, sóderral felszórt "kutyavécét" létesítettek, aminek előre is látható eredménye tizenhat négyzetméternyi bűzlő, legyektől rajzó trágyadomb lett a játszótér tőszomszédságában.

"Utcatiszta" ebek

     Egyedül az nem jutott még eszébe az illetékes szerveknek, hogy az állat viselkedésében keressék a probléma megoldását. A kutya ugyanis természeténél fogva "utcatiszta": ha csak teheti, nem végzi el a dolgát a szilárd útburkolaton, hanem félreeső, lehetőleg növényzettel borított helyet keres erre a célra. Szívesen választja a rézsűt, töltés oldalát - talán azért, mert ott legalább az egyik oldalról védve érzi magát ebben a nyilvánvalóan eléggé kiszolgáltatott testhelyzetben. Ezek az ösztönből eredő szokások csak akkor alakulnak ki a kutyában, ha kölyökkorától kezdve lehetősége nyílik a választásra. Ha pórázvégen rángatják végig az aszfalton egyik saroktól a másikig, az élettani kényszer ugyanúgy úrrá lesz az öröklött késztetéseken, mint a bezárva tartott állat esetében.
     Az egészen denaturált belvárosi részeken azonban egyáltalán nincs olyan terület, ahol a természet maradéka képes lehetne megbirkózni a kutyaürülékkel. Az az állat, amely kizárólag az aszfaltot koptatja, értelemszerűen a névjegyét is az aszfalton hagyja, onnan pedig nem tűnik el magától. Az egyetlen igazán hatékonynak tűnő kezdeményezést a pesti Bakáts tér környékén láttam: itt a járdát szegélyező fák tövén fél méter magas kőkereteket emeltek, melyeket homokkal töltöttek fel. A fák tövéhez amúgy is vonzódó ebek örömmel használják ezeket az "illemhelyeket", s a homok felső rétege rendszeresen cserélhető. Mi több, még maga az ebtartó maga is könnyebben el tudja távolítani innen a szennyeződést - a kérdés csak az, hogy hova tegye?

Megfogható szennyezések

     Sokat hallunk arról, hogy egy bizonyos nemzetközi egyezmény veszélyes hulladékká nyilvánította az állati ürüléket (kevesebbet arról, hogy az említett egyezményhez - mint általában az állatvédelmi egyezményekhez - Magyarország nem csatlakozott). Természetesen nem ártalmatlan anyag a kutyapiszok sem: a bélférgekkel fertőzött eb például az emberre is veszélyes paraziták petéit ürítheti (bár ami a kóbor macskákat vagy a városi galambokat illeti, azokhoz képest a szobakutya "kispályás játékos" a fertőzésközvetítés terén). Ám ha az ártalmasnak minősített anyagot nem gyűjtjük külön, hanem egyszerűen bedobjuk a kukába a többi szemét közé, akkor kiderül, hogy az egész veszélyeshulladék-dolog - a pesti aszfaltszlengnél maradva - csak mellébeszélés.
     A kutyagumival az a legnagyobb baj, hogy túlságosan is kézzelfogható. Ami az autókból kijön hátul, az minden katalizátor ellenére is sokkal ártalmasabb, mint a házikedvencek ürüléke, mégis mosolygásra késztetne bárkit, ha elrendelnék, hogy mindenki takarítsa el maga után - hiszen nyilvánvaló, hogy ez technikailag megoldhatatlan. A kutyagumi összeszedését elvileg a gazdának kellene elvégeznie, és még csak fintorognia sem illene, hiszen a parasztember is zokszó nélkül kiganajozza a saját jószága után az istállót. Ám ha a tömérdek eldobált szemétre, cigarettacsikkre, sörösüvegre tekintek, az a határozott érzésem támad, hogy ezt az egész köztisztasági problémát nem a kutyahátsó felétől, hanem valami egészen más irányból kellene megközelíteni...

 



nyitókép: archiv

Hozzászólások



Ha hozzászólna, kérjük jelentkezzen be!
 
 
ok
vissza az oldal tetejére
 
 

hírlevél

 

 

Shar-pei kölykök eladók! 7 db, 11 hetes kan kiskutya, oltási könyvvel, féregtelenítve, leválasztva, szobatisztán ELADÓ!! Ár: 25.000,- Ft. Érd: 06-30/858-9017.

tovább a hirdetésre »

 

korábbi lapszámaink

 
 

hasznos

felhasználóinknak

hirdetés (1)

 
 

hirdetés (2)