Gyerek és kutya
Kiskutya kerül a házhoz
Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com
Mirtse Áron  |  2013. július 10.

Kiskutya kerül a házhoz

Eljött a nagy pillanat: a szülők igent mondtak! Megvalósul hát végre az álom: kiskutya kerül a házhoz. Ámde vigyázat: legyünk nagyon megfontoltak, s ne hamarkodjuk el a döntéseinket! Gyermekünk számára meghatározó élményt jelent életének első saját kutyája.


Kutyához gyerek

Vannak gyerekek, akik egyenesen beleszületnek a kutyás élet közepébe, hiszen már világra jöttük előtt is volt kutya a háznál. Ha az állat valóban családtagként él velünk, és kellőképpen jólnevelt, a kisbaba megszületése nem okoz problémát. Természetesen be kell tartani néhány életbevágó alapszabályt: például azt, hogy a kutyát és a gyermeket sohase hagyjuk magára együtt, Őrizetlenül! Nem kell rögtön a legrosszabbra gondolni: nagyságrendekkel több újszülött esik áldozatul saját zavart egyéniségű, felelőtlen, éretlen, pánikba esett anyjának, mint a család négylábú kedvencének (gondoljunk csak a szemétkukában, nejlonzacskóban, kukoricaföldön, emésztőgödörben megtalált, többnyire sajnos már menthetetlen csöppségekre), de az óvatosság soha nem árthat. Már az sem tekinthető éppen kívánatosnak, ha a rácsos ágyból kilógó ujjacskát a kutyus és a baba felváltva veszi a szájába. Mivel az első két-három évben a kisgyermekre nemigen tudunk észérvekkel hatni, minden a kutya fegyelmezettségén és a gazda éberségén múlik. Ismerek ugyan olyanokat, akik első lépéseiket a család borzas házőrzőjének szőrébe kapaszkodva tették meg (némelyik ilyen jelenetnél magam is jelen voltam), ez azonban nem jelenti azt, hogy minden kutya alkalmas erre a dajkaszerepre. A nagytestű, kimért mozgású, higgadt kutyák itt előnybe kerülnek az örökmozgó, olthatatlan kíváncsiságtól és játékvágytól hajtott ebekkel szemben.

 

Gyerekhez kutya

Ha a baba születésekor éppen nincs kutya a családban, a beszerzéssel várjunk néhány évet. Csak akkor vágjunk bele, ha a gyerekkel mát szót tudunk érteni. A bizonytalanul totyogó kisgyereket a hebehurgya kölyökkutya könnyen fellökheti, tűhegyes tejfogaival játék közben megsebezheti. Ha végül a megkutyásodás mellett döntünk, olyan fajtát válasszunk, amelynek a vérében van, hogy féltőn vigyázza a gazda jószágát. Az az eb, amelynek a munkájához évszázadok óta hozzátartozik a testközeli, mégis kíméletes érintkezés a báránnyal vagy akár baromfival, a kis ember épségére is tud majd vigyázni. Vigyázás alatt azonban itt is azt kell értenünk, hogy maga a kutya ne tegyen kárt akaratlanul a gyerekben. Soha ne hozzuk olyan helyzetbe az állatot, hogy úgy érezze: a kicsit másoktól, idegen emberektől kell öntevékenyen megvédenie!

Ha az öt-hat éves kisfiú vagy kislány szívesen dicsekszik is el az óvodában vagy az iskolában négylábú barátjával, saját magunkat ne hagyjuk megtéveszteni: a "kis gazdit" a nála idősebb vagy termetesebb kutya sohasem fogja főnökként elismerni! A serdülőkort még el nem ért gyerek a kutya szemében nem lehet falkavezér, ugyanis még kölyökszaga van. A kellőképpen szocializált kutya türelmesen viselkedik vele szemben, hiszen a gazda "kölyke". A jólnevelt állat jókedvében engedelmeskedik is néhány vezényszavának, az aktív, játékos kutya pedig a közös cselekvés öröméért akár még komolyabb együttműködést igénylő gyakorlatokat is végigcsinál vele, ám teljes mértékben az uralma alá nem veti magát: alapvetően a család felnőtt tagjának a kutyája marad. Ahhoz, hogy a gyerek ténylegesen (és nem csak jogilag) sajátjának mondhassa a kutyát, meg kell várni a tíz-tizenkét éves életkort. Sok függ a gyerek érettségétől is: ki korábban, ki később válik alkalmassá arra, hogy először saját magára tudjon vigyázni, majd rábízható legyen az állat is. Az első pillanattól kezdve a gyerek viselje gondját (persze szülői irányítás mellett) az állatnak, hogy ezáltal is erősödjön a kötelék kettejük között.

 

A nyerő páros

Ha a gyereknek választunk kutyát, ne a saját ízlésünkre hallgassunk! Olyan fajta mellett döntsünk, amelyet fizikailag is képes lesz uralni, és amelyben nem teng túl oly mértékben a "becsvágy", hogy a vezérségre törve kis gazdája ellen forduljon. Azok a fajták, amelyek a "bébiszitter-szerepre" alkalmasnak bizonyulnak, itt nem jöhetnek számításba: noha "atyai" jóindulattal viseltetnek a gyerek iránt, éppen azért, mert "felülről néznek" rá, igazán engedelmeskedni nem fognak neki. A boxert például, amely tökéletes játszótársa a kicsiknek, amíg a szülő is jelen van, felügyelet nélkül sétálni engedni velük nem életbiztosítás: él-hal ugyan a gyerekekért, de gyenge pontja, hogy nem tűri, ha más kutyák provokálják, s ha "felveszi a kesztyűt", bizony felnőtt kell ahhoz, hogy akár kézzel, akár parancsszóval megfékezze.

A kotorékebek, ezek a konok, izgága kis bajkeverők sem jelentenek ideális társat, még ha méretüknél fogva alkalmasnak látszanának is.

A túl kicsi ölebek hátránya, hogy a gyerek kerülhet kellemetlen helyzetbe, ha meg kell védenie őket. A vizslák jellemüket tekintve megfelelőek volnának, ám számolni kell azzal, hogy minden vadászkutya számára megszűnik a világ, ha vadat, vagy annak látszó élőlényt lát, esetlen vonzó szimatra bukkan. Bármilyen vonzó "eleven játékkutya" a spániel vagy a beagle, óvakodjunk tőlük: ha a fejükbe vesznek valamit, nehéz őket eltéríteni tőle.

Mindezen szempontok persze csak általánosságként kezelhetők, s akadnak kivételek. A fajtatiszta kutyáknak azonban mindenképpen megvan a fajtára jellemző egyénisége, hiszen éppen ez teszi őket alkalmassá eredeti feladatuk elvégzésére - pontosan ebből adódóan azonban némiképp "sarkított jellemek". Nagyon sokszor éppen ezért a keverékek bizonyulnak a legjobb választásnak. Egy szó mint száz: a gyerek mellé olyan kutya való, amely valóban függ kis gazdája szaván, és jobban érdekli a közös játék, mint a külvilág bármiféle ingere.



nyitókép: archiv

Hozzászólások



Ha hozzászólna, kérjük jelentkezzen be!
 
 
ok
vissza az oldal tetejére
 
 

hírlevél

 

korábbi lapszámaink

 
 

hasznos

felhasználóinknak

hirdetés (1)

 
 

hirdetés (2)