Gyerek és kutya
Gyerek és kutya
Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com
Mirtse Áron  |  2011. december 01.

Gyerek és kutya

Amikor először volt alkalmam egy iskoláscsoport tagjaitól megkérdezni: hányan vannak, akik szeretnének kutyát tartani - a döntő többség jelentkezett.


 

A meglepetés azonban nem ekkor ért, hanem akkor, amikor arról érdeklődtem, hányan vannak köztük, akik átéltek már kutyaharapást. A pontos arányt nem tudnám felidézni, de a létszámhoz képest többen voltak, mint vártam volna...

 

Majdnem minden gyerek szereti a kutyákat, és a köztudatban az él, hogy majdnem minden kutya szereti a gyerekeket. És ez majdnem így is van. A baj csak az, hogy nem minden gyerek tudja, mire számíthat, ha kutyával kerül kapcsolatba - és fordítva: nem minden kutya áll készen arra, amit a gyerekkel való találkozás jelent. Mivel pedig a kutya - még ha termetre sokszor kisebb is a kétlábú csemeténél - azért mégiscsak jobban "fel van fegyverezve", rövid távon általában az emberke húzza a rövidebbet. A legtöbb esetben szerencsére megússza könnyű kis karcolásokkal, amelyek nemhogy a testén, de még a lelkében sem hagynak maradandó nyomot, ám a súlyos sérülés lehetőségét sem lehet kizárni. Lehet, hogy egy év leforgása alatt mindössze tíz gyerek szenved komoly balesetet kutyák által Magyarországon, ám ez az alacsony szám nem vigasztal, ha a mi gyerekünk is a tíz között van. Annak, hogy a kutyaharapást elszenvedettek között kiugróan sok a gyerek, több oka is van; ezek egy része az egyik, másik része a másik félben gyökerezik.

A gyerekek gátlástalanabbul fordulnak a kutyához, mint a felnőttek, s a túlzott bizalmaskodást az ebek egy része nem nézi jó szemmel. Másrészről a kutya is magabiztosabb, ha gyerekkel van dolga: többet enged meg magának, mint amikor felnőtt emberrel áll szemben.

 

Mirtse Áron

Kutya-kresz

Jóllehet gyakran hallani arról, hogy a kutya megérzi, ha félnek tőle, s ez agressziót válthat ki belőle, meg arról, hogy eredendően ragadozó lévén a menekülő, futó embert ösztönösen üldözőbe veszi, az igazság mégis az, hogy a legveszélyeztetettebb csoportot nem azok a gyerekek alkotják, akik messze elkerülik a szembejövő négylábút, hanem azok, akik meggondolatlanul próbálnak barátkozni vele. Nemritkán még az ebtartók gyerekeinek viselkedése sem teljesen kifogástalan, ha nem a saját kutyájukról van szó, azok a szülők pedig, akik nem tartanak kutyát, sokszor nem tudják, mitévők legyenek, ha szemük fénye olthatatlan szenvedéllyel keresi a barátságát mindenféle rendű és rangú négylábúnak. Tény, hogy nem mindenki számára adott a saját kutyatartásának lehetősége, és egyre inkább megérthető az a szülő, aki nem vállalja az ezzel járó kötöttséget, áldozatot. Ugyanakkor kár volna ezeket a gyerekeket megfosztani a kutyasimogatás, az állattal való közös játék lehetőségétől. Hogy elejét vegyük a kellemetlen eseményeknek, mindenekelőtt a gyereket kell felkészítenünk a kutyával való találkozásra. A kutya épp olyan része világunknak, mint a gépkocsi: vezetni megtanulnunk nem kötelező, de annyit tudnunk kell róla, hogy biztonsággal elkerülhessük a baleseteket.

 

Négylábú ismerősök

Az idegen kutyával szembeni viselkedés alapszabályait nem lehet elégszer elismételni - ezt minden gyereknek el kellene sajátítania. Fontos tudni, hogy a kutya figyelmét nemcsak az kelti fel, ha valaki szaladni kezd, hanem az is, ha megáll. Aki tehát nem szeretne "szóba elegyedni" a szembejövő kutyával, haladjon tovább egyenletes tempóban, megállás nélkül - így csaknem biztos, hogy a kutya úgy megy el mellette, mint bármelyik kétlábú járókelő, anélkül, hogy egy pillantást vetne rá. Ismerkedni csak olyan kutyával szabad, amelyiknek jelen van a gazdája, s csak a tulajdonos beleegyezésével. Mindig szemből kell közelíteni hozzá: a hátulról vagy felülről felé nyúló kéz bizonytalanságérzetet kelt minden állatban. A legtöbb kutya élvezi, ha a hátát vagy a füle tövét vakargatják, viszont nem veszi jó néven, ha a farkához vagy a lábaihoz nyúlnak. A gyerekek hajlamosak a kisebb állatokat felemelni, ezt azonban a kutyák jó része csak a gazdájának engedi meg. Alapvető szabály, hogy soha ne hagyjuk magára a gyereket idegen kutyával (kiváltképp több kutyával). Számtalan gyereket ismertem (sőt mi több, egykor magam is közéjük tartoztam), akik, saját kutyájuk nem lévén, rendszeresen felkeresték a kutyasétáltató-helyeket, csak azért, hogy bundát simogathassanak, fület vakargathassanak, labdát dobálhassanak, s név szerint ismernek minden környékbeli négylábút.

Megbízható, ismerős kutyák és gazdák mellett ez a későbbiekben hasznára válhat a kis állatbarátnak: sok mindent elleshet, megtanulhat észrevétlenül, s már nem lesz teljesen készületlen, amikor eljön a nagy pillanat, és megkapja élete első igazi, saját kutyáját...

 

Hogy mik vannak! (És hogy kell vigyázni!)

Jogos önvédelem

Hétéves, már-már higgadtnak mondható boxeremmel, Kimberrel sétálok a közeli parkban. Egyszer csak feltűnik egy közepes termetű keverék; épp boxernyi méretűnek látszik. A környékbeli kutyák szinte mind jó ismerősök, de ez nem tartozik közéjük: még sosem láttuk erre. Messziről észrevesz bennünket, de nem viselkedik ellenségesen; a gazdája azonban sietve odalép hozzá, és a nyakára csatolja a pórázt. Ahogy azt a kutyás illem megkívánja, én sem engedem oda a magamét: lábhoz hívom, s úgy haladunk el mellettük, tíz-húsz méternyi távolságban. A kutya a pórázt feszítve figyel; nem morog ugyan, de a jóindulatú érdeklődés már elszállt belőle.

Ahogy hallótávolságba kerülünk, a kutya gazdája megkérdi:

- Nem verekedős?

- Nem - válaszolom a valóságnak megfelelően, és tovább ballagunk. Amint azonban hátat fordítottunk, az idegen gazdi úgy véli, "tiszta a levegő", s megkönnyebbülten lecsatolja a kutyája nyakáról a szíjat. Több se kell a szabaddá vált legénynek: mintha a meccs kezdetét jelző gongot hallotta volna, nyílegyenesen nekiront a kutyámnak. Kimber megpördül, bevet egy testcselt, már felül is kerekedett, mellkasa ránehezedik az ellenfél marjára, s a fajtájára oly jellemző bugyborékoló morgással figyelmezteti a kötekedőt, hogy fogytán a türelme. Az idegen kutya nem kakaskodik tovább: lehajtja a fejét, s merev lábakkal várja, hogy a boxer leszálljon a hátáról és továbbengedje. Látszólag minden rendben van, ekkor azonban nekem esik a gazdi: miért mondtam, hogy nem verekedős a kutyám, amikor lám...

Hirtelen elönt a pulykaméreg: vajon mit kellett volna hát csinálnia, hogy megfeleljen minden elvárásnak?

Hagynia kellett volna, hogy jól megtépázzák? Nincs azonban nagy kedvem a vitatkozáshoz, így inkább megtartom a véleményemet magamnak: azt továbbra is állítom, hogy az én kutyám nem támad - de azt egy szóval sem mondtam, hogy nem is védekezik!

M. Á.

 

Nem bánt az, csak elsodor...

Senki sem tudhatja pontosan, mitől függ az, hogy a gyerek vonzalommal viseltetik-e a kutya iránt, vagy tart tőle. Még a kétféle hozzáállás keverék is előfordul: a kis ember elvileg szereti a kutyát, szívesen olvas róla, megnézi a kutyás filmeket, képről felismeri a fajtákat, ám ha élő ebbel kerül szembe, inába száll a bátorsága. Minden bizonnyal sokat nyomnak a latban az egészen kicsi korban átélt élmények. Anélkül, hogy ezt a közelben lévő felnőttek érzékelnék, a legjátékosabb kölyökkutya is kiválthat negatív érzelmeket a gyerekből. A kutya többnyire heves mozdulatokkal, gyorsan - esetenként ráadásul hangosan - közelíti meg az embert, s átlépi a kritikus távolságot, még mielőtt az embernek alkalma lenne felmérni és helyesen értelmezni szándékát. A kisgyereket, aki még amúgy is bizonytalan lábakon áll, könnyen elsodorhatja, felboríthatja, s ez kellemetlen emléket hagy benne. Ahol saját kutya van a háznál, ott a gyerek előbb-utóbb hozzászokik a jelenlétéhez, bármilyen szeleburdi is (ráadásul egy idő után a kutya is megtanulja kímélni a kis totyogót), ám attól a kisgyerektől, akinek a számára az ebbel való találkozás csupán a rendszeres riadalomból és hasraesések sorozatából áll, nem várható el a vonzalom a négylábúak iránt. És ezen nem változtat az sem, ha a kutya gazdája mosolyogva biztosítja a gyereket vagy a szüleit arról, hogy "nem kell félni, csak játszik"...

 

Markolászó apró mancsok

Bármilyen meglepően hangzik, a dolog fordítva is működik. A kölyökkutyában is hagyhat életre szóló nyomot egy túlzottan rámenős, akaratlanul is durván viselkedő gyerek.

Míg a felnőtt kutya normális esetben elnéző módon viselkedik a gyerekkel, addig a kölyöktől ugyanez nem várható el: végtére még ő maga is gyerek! Az a kutya, amelynek kölyökkorában túlságosan sokat cibálták fülét-farkát a szomszédok vagy a vendégek csemetéi (érdekes módon a család saját gyerekeivel szemben bennük is kialakul a fordított esetnél már említett "immunitás"), felnőtt korában sem fog osztatlan lelkesedést mutatni a kisgyerekek közeledése iránt. Nem ritka az olyan kutya, amely szívesen játszik a nagyobbacska fiúkkal-lányokkal, ám behúzott farokkal elsomfordál, ha bizonytalan mozgású totyogóval kerül szembe. Tapasztalatból tudja, hogy az ilyen kicsi gyerek még nem nézi, hová nyúl: megeshet, hogy egyenest a szeme felé markol, s az ilyesmit, ugyebár, jobb elkerülni. Az ebtartónak tudnia kell, mit várhat kedvencétől az állat előéletének ismeretében, s ennek megfelelően kell eljárnia; fontos, hogy ne vezessük félre a közeledőt csak azért, hogy kedvencünket kedvezőbb színben tüntessük fel. Azt az állatot, amelyik nem érzi jól magát a gyerek társaságában, hiba arra kényszeríteni, hogy elviselje: ez hosszú távon egyik fél szempontjából sem vezet jóra.



nyitókép: archiv

Hozzászólások



Ha hozzászólna, kérjük jelentkezzen be!
 
 
ok
vissza az oldal tetejére
 
 

hírlevél

 

 

Magyar vizsla kölykök eladók 20.000 Ft/db áron. 3 szuka, 2 kan. Augusztus végi elvihetőséggel. Oltási könyv 1 oltással. Érdeklődni telefonon: +36-70/705-6243

tovább a hirdetésre »

 

korábbi lapszámaink

 
 

hasznos

felhasználóinknak

hirdetés (1)

 
 

hirdetés (2)