Archívum - Kutyavédelem
A kutya, akit Lilunak hívtak
Döbbenetes!
Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com
Hegedűs Eszter  |  1998. július 06.

Dr. Dercze Tamás, Újpest polgármestere szerint a XXI. század küszöbén túl kellene lépnünk azon, hogy az ember a végletekig kihasználja a Földet, meggyalázza a természetet, kegyetlen önmagával, embertársaival és nem kíméli az állatokat sem.


Ember- és állatvédelem ugyanaz - jelentette ki akkor -, mert aki az állatokat nem tiszteli, kegyetlenkedik velük, azt teszi az emberrel is

 

- Három éve éve a XXI. században élünk. Változott a véleménye?

- Rosszabb lett. És nemcsak azért, mert a nyáron lelőtték a kutyámat. Azt látom, hogy a világban egy csendes, de nagyon erős küzdelem folyik a kultúra és a civilizáció között. A kultúrába minden beletartozik, amit a múltunkból hozunk. Mindannak az összessége, amiért az ember más, mint egy darab fa, vagy adott esetben másnak kellene lennie, mint egy állatnak. Beletartozik az embertársaink, a közösség szeretete, a környezetünk szeretete, a hozzájuk való viszonyunk. Bele tartozik a kultúrának azon szelete, amikor az emberek még kisebb közösségekben éltek, amikor még odafigyeltünk egymásra, mert egy-egy közösség léte a létszámától függött: minél kevesebben voltak, annál gyengébbek lettek. Ezért is figyeltek nagyon egymásra. Ezt vette át azután a kereszténység a "szeresd felebarátodat mint tenmagadat" ideológiájában. Az már más lapra tartozik, hogy ezt kik és hogyan használták ki.

Ami a civilizációt illeti: manapság a fő célunk, hogy minél kényelmesebben éljünk, még a vécére is autóval megyünk. kultúra és civilizáció folyamatos küzdelmében, sajnos, úgy látom, hogy a kényelemszeretetünk miatt elvetjük a kultúrát és a civilizáció felé haladunk. Holott ez a halálunk. A világ attól szép, hogy nem nyúlunk hozzá. Mihelyt ezt tesszük, attól a pillanattól kezdve romboljuk. Aki a természetet pusztítja, az állatokat nem tiszteli, kegyetlenkedik velük, azt teszi az emberrel is.

- Örül, hogy rövidesen törvényt hoz a parlament az állatkínzás ellen?

- Amikor megjelent az első hír az aláírásgyűjtésről, másnap a feleségemmel elmentünk az Állatkert elé aláírni, és kértem ívet, hogy itt a hivatalban is gyűjtsük. De amikor meghallottam, hogy politikusok is rárepültek, már nem tetszett annyira. Így voltam ezzel a rákospalotai szemétégető bezárásáért tartott gyűléseken is. Nem vagyok hajlandó ezeket a dolgokat politikával összekapcsolni, mert abban a pillanatban a dolgot megette a fene.

- De mégsem hagyhatók ki, hiszen ők hoznak törvényt arról, hogy börtönbüntetés járjon az állatkínzásért.

- Már rég meg kellett volna tenni! Már régesrég! Az a baj, hogy a környezetvédelmet és az állatvédelmet még mindig a köldöknéző széplelkűek taktikájának tekintik. De hogyan becsülöm meg saját magamat, ha az egyéb élőlényeket sem becsülöm? Legszívesebben minden utamba kerülő kóbor kutyát befogadnék. Ha visszaélünk az állatok bizalmával - márpedig visszaélünk, hiszen a kóbor kutyák sokasága ezt bizonyítja - a természet "bizalmával" élünk vissza. Mert bizalommal van az erdő, amikor befogad minket. És visszaélünk, amikor kivágjuk a fákat. Minden egyes fát sajnálok, amit kivágnak. Minden évben ültetek egy fát, olyan haszontalant is, mint a kőris.

- Azt mondta, lelőtték a kutyáját. Hogyan történt?

- A komondoraim a 17 ezer négyzetméteres börzsönyi telkemen élnek. Sokáig bekerítetlen volt, de amikor néhány éve a ház alatt téli menedéket találó nyuszit vadászok lelőtték, teljesen kibuktam, és bekeríttettem. Az én telkemen senki se lövöldözzön! Csak az erdőbe benyúló részt nem, mert az erdő mindenkié.

A tenyésztőnél a csöpp komondor kislány választott ki engem. A kosár bármelyik oldalára mentem, jött utánam. Lilu már 80 kilós volt, de ahányszor otthon leültem, bemászott az ölembe. Én voltam neki a minden. Bízott bennem, szeretett.

Kifejezetten szép jószág volt, sokan bíztattak, miért nem viszem kiállításra, biztos díjnyertes lesz. De nekem nem azért kell a kutya, hogy díjnyertes legyen, hanem azért, hogy szerethessem és szerethessen. Mielőtt törzskönyveztetni vittem őket, lementünk a Dunára fürdeni. Mentünk be a vízbe, Lilu jött utánam. Hirtelen egy gödörbe léptem és lesüllyedtem. Abban a pillanatban utánam kapott és átkarolt a két mellső lábával...

Tavaly tavasszal várandós volt. Április elsejétől augusztusig Nagymarosról jártam be naponta dolgozni. A ház hátuljában készítettem neki egy "szülőszobát". Úgy hozta világra a kicsinyeit, hogy bedugta a fejét a nyakamba, én tettem először a hét kölyköt - mind lány lett - az emlőire. Hat kölyköt elajándékoztam, de nagyon megnéztem, kinek. Volt akinek azt mondtam: uram, magának nem adok, mert rossz sora lenne. Maga nem szeretné, maga csak használná. Lilu, Marci és Pocok egy alkalommal kiásták magukat a kerítés alatt és a telek közelében az erdei úton csavarogtak. Egy szemmel láthatólag fajtatiszta, jól táplált, gondozott, ápolt kutyacsalád. A komondor nem támad meg embert, mert területet véd. Az én kutyáim pedig a telken kívül el is kerülik az embert. És egy helyi vadász harminc méterről lelőtte Lilut!

- Tudhatták, hogy az ön kutyái?

- Persze, hogy tudhatták! Egész biztos, hogy ismerték őket. Persze, utána mentem a dolognak, még a vadászokkal is beszéltem. Azt mondták, joguk volt hozzá. Skizofrén helyzetben vagyok, mert tudom, hogy jogszerűen lőtte le a kutyámat, de mélyen felháborít, hiszen pontosan tisztában volt vele, hogy azok a komondorok nem kóborok. Egyébként is nagyon ostoba dolognak tartom a vadászatot. A vadásznak, túl azon, hogy szeret gyilkolni, volt még egy indítéka. Egy német vendéget vitt ki vadászni és meg kellett mutatnia, hogy milyen gondos gazdája az erdőnek. Egy vadásznak hiába mondom, hogy kioltottál egy olyan életet, ami nem szolgált rá, hogy kioltsad. Marci azóta, ha lövést hall, fejvesztve menekül be a házba. Az a Marci, aki hét hónapos korában nekiment egy kétéves, nagy rendőrségi németjuhásznak és fél perc alatt úgy elzavarta, hogy az vonyítva menekült előle.

A "komondorvadászat" után meglepő dolog történt. Amikor a kiskutyák megszülettek és elkezdtek kimászkálni az udvarra, Marci nem tudott mit kezdeni velük. Folyton elzavarta őket. Pocok is állandóan az anyjával volt, mert őt sem engedte magához. Ha két méterre megközelítette, nekiment. Lelőtték a Lilut - nagyot nyel és könnybe lábad a szeme - és a Marci teljesen megváltozott. Átvette az anya szerepét. Azt megengedi, amit még Lilunak sem, hogy az ő táljából egyen a gyerek. Nem hogy elzavarja! Hát nem döbbenetes?

 




Hozzászólások



Ha hozzászólna, kérjük jelentkezzen be!
Bejelentkezés
 
 
vissza az oldal tetejére
 
 

hírlevél

 

 
Nincs hirdetés!
 

korábbi lapszámaink

 
 

hasznos

felhasználóinknak

hirdetés (1)

 
 

hirdetés (2)