Archívum - Társunk a kutya
Búcsú egy igaz baráttól
Roxi 1991-2006
Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com
Kovács Violetta  |  2006. augusztus 02.

Egy régi legenda szerint ha egy kutya meghal, a túlvilág határán nyugalmat talál. Itt a Szivárvány hídon túl már nincs betegség, és ismeretlen a kín és a bánat.


Az erdő szélén, dombok lábánál rohangáló felhőtlen boldogságban élő kutyáknak már csak régi társuk, a gazdájuk hiányzik. Aztán, egy szép napon ismerős illatokat visz a szél. Az egyik kutya megáll, fülét hegyezi, majd hirtelen elszalad. És amikor észre vesz téged, látja, hogy te érkezel, teste már reszket a vágytól, ahogy feléd rohan. Boldogan kapaszkodtok egymásba az örömteli újratalálkozásban, és te újra belenézhetsz a hűséget, mérhetetlen rajongást árasztó kutyaszemekbe. Együtt sétáltok át a Szivárvány Hídon, és soha többé nem váltok már el egymástól. Most nagyon szeretnék hinni abban, hogy igaz a legenda. Nagyon szeretnék hinni abban, hogy mi még egyszer találkozunk. Mert volt egy kutyám, akit úgy hívtak, hogy Roxy. Volt egy kutyám, aki egyszerűen jobb emberré tett. Volt egy kutyám, akit soha nem felejthetek. Mert volt egy kutyám, akinek én annyi mindent köszönhetek.

Pedig soha nem gondoltam volna, hogy hajdanán, a küszöbünkön átguruló nyafogó, tejszagú kis szőrgombolyag ennyire gyökeresen megváltoztatja az életünket. Egy a fiam nagymacijának az ölébe bújva végig nyafizott éjszaka után végérvényesen elfoglalta azt a helyet a családunkban, amelyet már soha többé, senki nem tud helyette betölteni. A mi kettőnk története nem hagyományos kutya-gazdi kapcsolatról szólt. Inkább egy olyan tiszta, érdek nélküli, önzetlen, feltétel nélküli szeretetről, amit csak egy kutya tud adni a gazdájának. Lehetetlen szavakba önteni mindazt, amit én a kutyámtól kaptam az együtt töltött tizenöt év során. Mert én Roxynak köszönhetően ismertem meg mindazt a csodát, amit mi emberek egyszerűen csak kutyának hívunk.

Tíz önfeledt boldogságban eltöltött év! Ennyi adatott meg nekünk, ami tele volt vidámsággal, kacagással. Az évek során közben szinte észrevétlenül formált át engem a kutyám. Neki köszönhetően lettem újságíró, hiszen úgy éreztem, ki kell írni magamból mindazt a szépet és jót, amit tőle kaptam és kapok. Roxy a nyugalmával, intelligenciájával a tolerancia eddig még ismeretlen mélységére is megtanított. De azt is neki köszönhetem, hogy ma már tudom, mi is az az önzetlen szeretet. A közös úszkálások, hancúrozások, a kirándulások emlékei, az ádáz csaták a locsolócső ellen... Roxy vérig sértett tekintete, amikor előkerült a szekrény mélyéről az utazóbőröndöm, és tudta, hogy most pár napig nem találkozunk, majd a hazatérésem napja, amikor egy egész napot az ő kiengesztelésével töltöttem... Mert Roxy volt az egyetlen "ember", aki mindig, minden körülmények között, mindenre meg tudott fűzni engem... Feledhetetlen, csodaszép emlékek ezek!

A hátralévő öt év viszont harc volt a javából. Egy olyan élet-halál küzdelem, amelyben a szeretet ereje állt szemben a testet sorvasztó kórokkal, a szeretet ereje volt az, amely késleltetette az idő vasfogát. Roxy a kedvünkért háromszor is sikeresen megvívott a betegségekkel szemben csak azért, hogy ne okozzon mérhetetlen szomorúságot nekünk. Kórok, amelynek a legyőzéséhez az állatorvosok sem fűztek reményt, ám Roxy most sem hagyott cserben bennünket. Mert téved, aki azt gondolja, nincs a kutyáknak akaraterejük! Téved, aki azt hiszi, hogy nincs méltóságuk! Roxy hallatlan élni akarással, mérhetetlen szívóssággal és a rá oly mértékben jellemző fegyelemmel szállt szembe a betegségekkel. Nem volt az a keserű gyógyszer, nem volt az a rossz ízű por, amit ne vett volna be a kedvünkért. És közben még ő vigasztalt bennünket... Az akkor, a gerince miatt bénulásra ítélt tizenkét éves kutya hallatlan akaraterővel bizonyította be az állatorvosoknak: ők is tévedhetnek. Nem hogy ismét talpra állt, de újra megtanult futni, és még két nyáron át élhettük meg legboldogabb pillanatai egyikét: a közös úszkálások számára semmihez sem fogható örömét. Egészség, majd betegség... Néhány gondtalan hónap, majd újból betegség. És Roxy mindent legyőzött! S bár a szeméből soha nem veszett ki a fény, a csillogás, a megőszült kutyám öreg négylábúakra jellemző bölcs tekintete mementóként emlékeztetett arra: készüljünk fel lelkiekben a végső búcsúra. Az ember gyarló. Még, aztán megint még, és újra még egy kis időt kértünk a sorstól, pedig éreztük, közel az az idő, amikor már nincs tovább. Az éjszaka kellős közepén rátörő fuldokló köhögésnél jeges rémület szorította össze a szívemet. Sokáig reménykedtünk, hogy allergia. Még azt is elfogadtuk volna, hogy ha az derül ki, öregkori szívelégtelenség. Ám a diagnózis ettől sokkal kegyetlenebb volt: mellüregi daganat, amely a tüdő háromnegyed részét borítja, és a szívet is nyomja. És Roxy tizenöt évesen még ekkor sem adta fel! utolsó pillanatig küzdött, utolsó pillanatig harcolt. Nagyon jól tudjuk, megfáradt szervezete nem önmagáért , hanem értünk próbálta legyőzni a gyilkos kórt. Roxy hallatlan méltósággal viselte a betegségét. Ha rosszabbul volt, elvonult, hogy ne is lássuk a kínlódását. És mindeközben sok-sok ismeretlen barátot szerzett nekünk. A kutya.hu internetes fórumon olyan kutyás gazdák gyultek össze, akiknek daganatos beteg volt a kutyájuk, vagy csak egyszerűen segíteni szerettek volna...Roxynak... Tanácsaikkal, biztatásukkal szorítottak azért, hogy ez a nagyon öreg, nagyon bölcs, nagyon szeretetreméltó kutya, aki ennyire meg akar gyógyulni, ismét győzedelmeskedni tudjon. Ha Roxy jól volt, együtt örültek velünk, ha a kutyaéjjel rosszul lett, ők is ott maradtak a számítógépeik előtt, és így próbálták tartani bennünk a lelket. "Tartsatok ki, mi veletek vagyunk!" - írták. És Roxy kitartott... Úgy tűnt, negyedszer is megtörténik a csoda és az a hallatlan szeretet, amit ez a kutya érzett irántunk, és amit mi éreztünk iránta, győzedelmeskedik a rettegett kór felett. Felcsillanó remény és elkeseredés... Elveszettnek hitt hit, majd újra feltámadó reménysugár... Roxyban még lobogott a tűz, égett a vágy, hogy ha ezt kéri tőle a gazdi, ő akár meg is gyógyul. Értünk... Most az egyszer hiába... Élete utolsó napján tudta, hogy elérkezett a búcsú ideje. Bújt hozzánk, fejét a kezünkbe temette, érezte, hogy már nincs sok ideje hátra. Megállt, valami mérhetetlen szomorúsággal rám nézett, és én tehetetlen voltam. tudtam, hogy már csak egyet tehetek öreg barátomért. Mert egyetlen dolog nem adatott meg nekem ebben a csodálatos kapcsolatban: Roxy nem magától búcsúzott a világtól, nekem kellett meghoznom életem legnehezebb döntését. Ám attól sokkal jobban szerettem őt, hogy elnézzem, hogy az a kutya, akitől én annyi szépet és jót kapjon, tovább szenvedjen.

Amikor megérkezett az állatorvos, Roxy tudta, hogy miért jött. Elfordította a fejét, ellenkezés nélkül tartotta a lábát. A karjaim közt, méltósággal ment el.

Néhány órával később részvétnyilvánítások sokasága érkezett az internetes fórumra. "Nézz fel este az égre, s ha majd meglátod a legfényesebben ragyogó csillagot, tudod, hogy Roxy megérkezett" - írta nekünk az egyik fórumozó, Junior26. Aznap este - mint tizenöt évvel ezelőtt, amikor Roxyka hozzánk érkezett - a fiammal kézen fogva sétáltunk a Duna-parton. Az égbolt üresnek tűnt, ám egyszer csak a Hold bal oldalán hirtelen felragyogott egy fényes csillag. Csak álltunk, és néztünk, miközben a csillag egyre fényesebben ragyogott. És mi tudtuk, hogy Roxyka megérkezett... "Megtaláltuk a legfényesebben ragyogó csillagot!" - írtuk meg ismeretlen barátainknak. Aznap este sokan néztek ki az ablakon. Ők is láthatták a Hold bal oldalán az égi jelet... 2006. július 3-án internetezők sokasága érzett velünk együtt a csillagot nézve, hiszen most egy emberként drukkoltak, szorítottak, és most egy emberként éreztek együtt velünk emiatt a fantasztikus öreg kutya miatt, aki a gazdi kedvéért még arra is képes lett volna, hogy legyőzze a rákot... Nem rajta múlott, hogy ez nem sikerült...

 

Egy régi legenda szerint ha egy kutya meghal, a túlvilág határán nyugalmat talál. Itt a Szivárvány hídon túl már nincs betegség, és ismeretlen a kín és a bánat. Az erdő szélén, dombok lábánál rohangáló felhőtlen boldogságban élő kutyáknak már csak régi társuk, a gazdájuk hiányzik. Aztán, egy szép napon ismerős illatokat visz a szél... Az egyik kutya megáll, fülét hegyezi, majd hirtelen elszalad. És amikor észre vesz téged, látja, hogy te érkezel, teste már reszket a vágytól, ahogy feléd rohan. Boldogan kapaszkodtok egymásba az örömteli újratalálkozásban, és te újra belenézhetsz a hűséget, mérhetetlen rajongást árasztó kutyaszemekbe. Együtt sétáltok át a Szivárvány Hídon, és soha többé nem váltok már el egymástól... Mert volt egy kutyám, akit úgy hívtak, hogy Roxy. Volt egy kutyám, aki egyszerűen jobb emberré tett. Volt egy kutyám, akit soha nem felejthetek. Volt egy kutyám, aki miatt már csak abban reménykedhetek, hogy a Szivárvány híd nem csupán legenda, és egyszer ő is ott vár majd rám a kapujában... Mert volt egy kutyám, akinek én annyi mindent köszönhetek...

 

Ezúton is köszönöm a kutya.hu "Lábadozó" című topikban megismert fórumos társaimnak, Erominak, P.Julinak, Ószmünnek, Ördög pirulának, Prue-nek, Junior26-nak, Senon-nak, Jerco-nak, ChicoDog-nak, Martigi-nek és a többieknek, hogy velünk együtt küzdötték végig ezt a borzalmasan nehéz három hetet, és ezzel is bizonyították, hogy a kutyások jó és szép célokért igenis képesek az összetartásra.




Hozzászólások



Ha hozzászólna, kérjük jelentkezzen be!
Bejelentkezés
 
 
vissza az oldal tetejére
 
 

hírlevél

 

korábbi lapszámaink

 
 

hasznos

felhasználóinknak

hirdetés (1)

 
 

hirdetés (2)