Archívum - Társunk a kutya
Minden negyedik ember kutyatartó
Gondolatok a fővárosi ebkörképek kapcsán
Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com
Mirtse Áron  |  2006. július 12.

Különös érzés egymás mellett látni a 75 évvel ezelőtti Budapest kutyás körképét, és a főváros jelenlegi állattartási szokásainak, illetve állatokkal, állattartókkal kapcsolatos elvárásainak összegzését.


Mielőtt az érdemi elemzésbe belekezdenénk, szóljunk egy-két szót a statisztikák természetéről. A szóban forgó felmérést 500 megkérdezettből álló minta alapján végezték. Ez elég alacsony szám, ami elengedhetetlenül bizonyos torzításokat eredményezhet. Csak egy példa: a felmérés szerint a szakmunkásképzőt végzettek között a legmagasabb a kutyatartók aránya. Csakhogy a szakmunkások száma a teljes mintában mindössze 13%, azaz 65 véletlenszerűen kiválasztott fő. Ebből 39 százalék, azaz (kerekítve) 25 fő kutyatartó. Elképzelhető azonban, hogy más, úgyszintén véletlenszerűen kiválasztott 65 személyt vizsgálva egészen más adatot kapnánk, hiszen ebben a szegmensben már egy főnyi eltérés is csaknem két százalékot jelent...

Túl sok a kutya?

Örökösen visszatérő téma - kimondva vagy kimondatlan a jelek szerint már sok évtizeddel ezelőtt is az volt -, hogy túl sok-e a kutya a magyar fővárosban. Számomra furcsa kérdés, meg kell valljam - mindjárt kiderül az is, hogy miért. A XX. század harmincas éveiben bizonyára jóval kisebb volt a létszámuk, mégis, már ezt is visszaszorítani törekedtek a hatóságok, az ebtartás megadóztatásával. Manapság - talán az adó hiánya miatt, talán másért, erre is visszatérünk még - a kutyák száma lényegesen magasabb. De hogy túl soknak mondható-e? Minek alapján dönthető ez el?

Sokszor elhangzik hogy hazánk "vízfejű" ország: Budapesten él az ország lakosságának közel egyötöde. Firtatta-e valaki, hogy ez túl sok-e, vizsgálta-e valaki, hogy más országokban hogyan alakul ez az arány? Meg kell-e lepődni azon, ha az emberekkel együtt a kutyáknak is húsz százaléka itt talál otthonra? És itt rögvest kiderül, miért furcsa számomra a kutyák túlzott létszámának kifogásolása. Feltette-e valaki a kérdést, hogy túl sok-e Budapesten a ház, az autó? Bizonyos szempontból nyilván igen. De ha ennyien laknak itt, és ennyire van igény, akkor ezt az állapotot kell elfogadni (én személy szerint inkább sokallom a fővárosban az egymillió autót, mint a kétszázezer kutyát). Az ember joga, hogy ha igényli, kutyát tarthasson – és az a jó, élhető, kellemes város, ahol semmi nem korlátozza ebben a jogában (sem), s ahol ez a jog mások sérelme nélkül érvényesíthető. Megközelíthetjük persze úgy is a dolgot, hogy sokan tartanak kutyát úgy, ahogy inkább nem kellene ez azonban már nem mennyiségi, hanem minőségi kérdés. Az adóztatás pedig nem őket fosztaná meg az ebtartás lehetőségétől, hanem a szegényebb rétegeket korlátozná demokratikus joguk gyakorlásában. Érdemes azért itt még annyit megjegyezni, hogy amíg létezett ebadó, nem voltak a kereskedelemben gyári kutyatápok és -felszerelések. Ma az ebtartó ezek forgalmi adója formájában igen komoly "luxusadót" fizet!

Több, mint kedvtelés

A kutyával (és általában az állatokkal) kapcsolatos szemlélet az elmúlt közel száz évben igen nagy változáson ment keresztül. Jól kiolvasható ez az állattartást vizsgáló közvélemény-kutatás adataiból, és a 75 évvel ezelőtti krónikákból is. Az egyik legmarkánsabb különbség, hogy megtört az a szemlélet, mely szerint a kutyanem való városba: a 60 év fölötti lakosság jó része még őrzi ezt az ódivatú hozzáállást, a fiatalabbak azonban már másképp vélekednek. Az ifjabb generáció egyre nagyobb része távolodik el a hagyományos, vidéki, állattartó életformától, és válik városlakóvá, sokuk mégis egyre határozottabban nem hajlandó lemondani a négylábú barát társaságáról, a hozzá fűződő élményekről. A kutyák számának növekedését tehát hiba volna kizárólag az adó eltörlésével magyarázni: közrejátszik benne az is, hogy egyre kevesebb embernek van módja állattartás iránti vágyát a haszonállatokban kiélni. Ezzel párhuzamosan egyre kevésbé tűnik hitelesnek az az álláspont is, mely szerint a kutyaaz udvarban láncra kötve érzi jól magát, "ott a helye, az az ő világa": sokkal inkább elfogadott a tudományosan is alátámasztott vélekedés, mely a kutyatermészetes közegének az emberi környezetet tekinti. Alátámasztja ezt a tendenciát az a tény, hogy a felmérés szerint nagyjából ugyanannyi kutyát tartanak lakásban, mint kertes házban.

A másik meghatározó változás a kutya szerepének, az általa hozott haszonnak a megítélésében rejlik. Néhány évtizeddel ezelőtt a városi kutyatartást - néhány különleges kivételtől eltekintve - puszta fényűzésnek, luxusnak tekintették. Napjainkban azonban egymás után látnak napvilágot azok a tudományos elemzések, kutatási eredmények (lásd jelen számunkban a DACH-konferenciáról szóló beszámolót - a szerk.), amelyek a családi környezetben élő, látszólag csupán "kedvtelésből" tartott kutya által hozott hasznot már-már anyagiakban is, de lélektanilag mindenképpen kifejezhetővé teszik, kikezdhetetlenül támasztva alá a városi ebtartás létjogosultságát.

 

Ami él, az zavar

Ha tehát az ember városiasodik, városiasodik vele a kutya is - kétségtelen azonban, hogy ez az életmódváltás új kihívás elé állít két- és négylábút egyaránt. A kutya minden jel szerint kiválóan meg tud felelni ezeknek az elvárásoknak - paradox módon a felmérésben megfogalmazott elégedetlenségek is részben ezt támasztják alá (megint csak mindjárt kiderül, miért). Kevésbé könnyen birkóznak meg a dologgal az emberek; ennek ismét több oka is lehet, soroljunk fel itt és most csupán kettőt. Egyrészt sokan nehezen tudják elviselni azt, hogy mások másképp élnek, más elveket vallanak, mint ők. Másrészt az ember hajlamos megdöbbentően alacsony toleranciát mutatni a nem ember (értsd: állat- és növényvilág, időjárás, összefoglaló néven: természet) által okozott kellemetlenségekkel szemben, miközben az ember által okozottakat (értsd: technika, ipar, közlekedés stb.) afféle "szükséges rosszként" kezeli.

A fentiek érzékeltetésére lássunk egy-két példát! Sokan elviselhetetlennek tartják, ha a szomszédban harminc másodpercen át ugat egy kutya, miközben a ház előtt elhaladó járművek zaját zokszó nélkül viselik reggeltől estig (valamint sokszor éjszaka is). Csaknem mindenkit zavar a közterületen a kutyaürülék, de nem kifogásolja (talán nem is tud róla), hogy a főváros szennyvizének több mint fele tisztítatlanul ömlik a Dunába, s az utcán póráz nélkül közlekedő kutyát veszélyesebbnek érzi, mint az évi 1200 halálos áldozatot követelő közúti közlekedést.

Nem bántja a szemét?

A nemrég napvilágot látott felmérés egyik legfontosabb következtetése, hogy az emberek többségének nem magukkal az állatokkal van baja, hanem az általuk okozott kellemetlenségekkel, főként a szennyezéssel. Az utóbbi alatt elsősorban az ürüléket kell érteni, amellyel kapcsolatban a lakosság véleménye látszólag egységes, valójában mégis erősen megosztott. Egységes abban a tekintetben, hogy a közterületen hagyott ürülék mindenkit zavar - megosztott ellenben azt illetően, hogy ki takarítsa fel. Figyelemre méltó, hogy a 75 évvel ezelőtti ebtartási szokások közt nyomát sem találjuk annak, hogy ezt a feladatot a kutyatartókra hárították volna - akkor ugyanis léteztek még utcaseprők! A közvélemény-kutatás szerint a mai napig sokan (nem alaptalanul) úgy vélik, hogy az utcák tisztántartása az önkormányzat, illetve (a házak előtt) a házmesterek, háztulajdonosok kötelessége, és figyelmet érdemel, hogy a kutyagumi csak a második helyet foglalja el a zavaró szennyeződések listáján: az első helyen az emberek által eldobált szemét áll. Meglehetősen előkelő helyet foglal el a légszennyeződés, a korlátok, padok és egyéb köztéri tárgyak piszkossága is - az egészségre súlyos veszélyt jelentő szennyeződések, amelyekért mind nem a kutyákat terheli a felelősség, és amelyekről valamiért mégis sokkal kevesebbet hallhatunk.

Hogy miért a kutyatartókat célozta mégis az elmúlt három év alatt 450 millió(!) forintot felemésztő kampányával a Fővárosi Önkormányzat? Alighanem azért, mert ők jól körülírható csoportot képeznek. A kutyatartó élete minden percében, tagadhatatlanul és nyilvántartottan kutyatartó, szemben például a "szemetelővel", akit csak tette elkövetésének pillanatában, "tettenéréses alapon" lehet így definiálni. Ha a busásan megfizetett kampány hatására minden ebtartó eltakarítaná kedvence után az ürüléket, persze mentes lenne a város a kutyagumitól - de vajon elégedettebb lenne-e a napi négyszázezer forint ráfordítás után továbbra is hulladékban gázoló lakosság?

A más feje senkinek sem fáj

Érdemes egy kissé elidőzni az emberek által a kutyákkal, kutyatartókkal szemben támasztott elvárásoknál, hiszen a felmérésből azt olvashatjuk ki, hogy a lakosság nem kis része egyetértene az ebtartás (illetve egyéb állattartás) különféle jellegű korlátozásaival. A helyzet az, hogy aki személyében nem érintett egy adott tárgykörben, annak sohasem esik nehezére annak minél nagyobb fokú korlátozását helyeselni vagy követelni. A horgászat betiltása nyilván csak a horgászokat érintené érzékenyen, a többiek alkalmasint a halak védelmének megnyilvánulását látnák benne. A nemdohányzók valószínűleg kitörő lelkesedéssel üdvözlik a nyilvános helyen történő dohányzást illető korlátozásoknak küszöbön álló szigorítását, sőt szívesen kiterjesztenék ezt akár a közterületekre is, hiszen akkor legalább nem lenne tele cigarettacsikkel minden buszmegálló, de talán még a dohánytermékek forgalmazásának teljes tilalma sem váltaná ki a többség ellenkezését.

Valószínűleg nem kevesen vannak, akik egy hasonló közvélemény-kutatáson üdvösnek tartanák, mondjuk, a személyautók kitiltását a belvárosból, netán egyetértenének egy olyan rendelkezéssel, amely szerint egy háztartásban csak egy autó lehet. Mindezt még indokolni is lehetne, hiszen az autózás lényegesen nagyobb szennyezéssel, hanghatással, terület- és beruházás-igénnyel, sérülés-, illetve életveszéllyel jár, mint a kutyatartás, vagyis járműlétszám csökkentése vagy használatuk korlátozása vitathatatlanul pozitív hatással lenne a város tisztaságára, biztonságára. Hogy miért hangzik mégis mindez irreálisan? Az általános érv szerint azért, mert az autózás létszükséglet. A valóság azonban nem ez, hanem az, hogy az autózás mögött jól felismert üzleti érdek áll, hatékony érdekképviselettel, és ami talán a legfontosabb: ma már az autósok alkotják a többséget.

Tízmilliárd légy is tévedhet

A többség érdekérvényesítő-képessége mindig jobb, ugyanakkor egy kisebbség minél nagyobb, annál nagyobb ellenállással kell szembenéznie, hiszen különbözősége annál feltűnőbb (ha úgy tetszik, zavaróbb) a többség számára. Ha a jogi szabályozás, a hatósági kommunikáció ráadásul egyértelműen szembehelyezkedik ezzel a kisebbséggel, akkor lovat ad a többség alá, olyan szavakat adva a szájába, amelyek különben talán eszébe sem jutottak volna. A főváros nem kutyatartó lakosságának jó része, ha az ebtartásról kérdezik, nem a saját tapasztalatait és gondolatait önti szavakba, hanem a szabálykövető viselkedés iránti igényét, elvárását fejezi ki, nem vizsgálva a szabály létjogosultságát. Ha például tudja, hogy a rendelet szerint a kutyát közterületen pórázon kell vezetni, akkor elvárja, hogy az ebtartó így tegyen, nem azért, mert valaha is bármi hátránya származott volna az ellenkezőjéből, hanem mert ez az előírás.

Furcsa dolog a demokrácia: noha szabályai szerint a vitás kérdésekben többnyire a közösség többségének akarata érvényesül, alaptermészetéhez hozzátartozik a kisebbségek, az egyén védelme is. Ennek egyik alapfeltétele, hogy a mindenkire vonatkozó szabályok ne tartalmazzanak értelmetlen korlátozást. Amíg mások érdekeit nem sérti, az egyén szabadságát tiszteletben kell tartani - más szóval: a többség akarata csak addig érvényesülhet, amíg valós érvek állnak a kisebbséggel szembeni korlátozó intézkedés mögött. A többségnek ugyanis nem feltétlenül van igaza. A közismert graffiti igazságával élve: tízmilliárd légy étkezési szokásait sem feltétlenül kell követni...

Minden negyedik ember

Azt mondják, akit a kígyó megmart, a gyíktól is fél. Ám ha tíz emberből kilenc fél is tőle, a gyík ettől még ártalmatlan marad. Az alaptalan félelem, gyanakvás pedig nem lehet oka mások jogainak a "megelőzés jegyében" történő, értelmetlen korlátozásához. A világban egyre inkább megszűnőben vannak a közösségeket sújtó, koncepciózus tilalmak, és előtérbe kerül a másoknak ténylegesen kárt okozó egyedi esetek szankcionálása. Vagyis nem az a baj, ha valaki három kutyát tart a lakásában, hanem az a baj, ha az állatot - csupán akár egyet is, akár társas-, akár családi házban - nem kulturáltan, másokat indokolatlanul zavaró vagy veszélyeztető módon tartja. Nem az ebeket (és gazdáikat) kell "kutyafuttatónak" becézett gettókba kényszerítve kitiltani a közparkokból, hanem azokat, akik a parkot rongálják és szennyezik - akár kutyával, akár egyéb módon. Nem azt kell büntetni, aki megbízható, jólnevelt kedvencét póráz nélkül sétáltatja (ezt naponta sok tízezren teszik meg, és lássunk csodát, mégsem változnak vérfürdővé a főváros utcái), hanem azt, aki agresszív vagy neveletlen ebével - akár pórázon és szájkosárban - rettegésben tartja a környezetét. Azt pedig, hogy a kutya van-e annyira létszükséglet az egyik ember számára, mint a másiknak az autó, nem a szomszédok dolga eldönteni: a fő, hogy ne okozzunk egymásnak kellemetlenséget vagy sérülést - se az egyikkel, se a másikkal.
Azért fontos hangsúlyozni mindezt, mert egy közvélemény-kutatás, főleg, ha elég sajtóvisszhang kíséri, könnyen hivatkozási alap lehet későbbi intézkedések megtételéhez. Szeretném ezért még egyszer felhívni a figyelmet a tanulmány talán legfontosabb számadatára: arra, hogy Budapesten a felnőtt lakosságnak több mint 25 százaléka kutyatartó. Kisebbségről van szó tehát, de akkora kisebbségről, amelyet illene végre emberszámba venni, partnerként kezelni, amelyet megillet az ártatlanság vélelme, s amelynek jogait nem lehet keresztülhúzni reális érveket nélkülöző, alaptalan félelmekre, idejétmúlt berögződésekre és rosszhiszeműségre alapozott tilalomfákkal.





Hozzászólások



Ha hozzászólna, kérjük jelentkezzen be!
Bejelentkezés
 
 
vissza az oldal tetejére
 
 

hírlevél

 

 

Magyar vizsla kölykök eladók 20.000 Ft/db áron. 3 szuka, 2 kan. Augusztus végi elvihetőséggel. Oltási könyv 1 oltással. Érdeklődni telefonon: +36-70/705-6243

tovább a hirdetésre »

 

korábbi lapszámaink

 
 

hasznos

felhasználóinknak

hirdetés (1)

 
 

hirdetés (2)